Tudomány és hitélet

2016. Dec 03., szerző: Adminisztrátor

Először szervezett Tudományos Diákköri Konferenciát a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet. Mint azt Sipos József, a szervezet elnöke is elmondta, az értekezésre való igény már korábban felmerült. Tavaly év végén, az egyik választmányon fogalmazódott meg a gondolat, hogy ha már annyi fiatal áll amolyan kettős lábon – szerepet vállal a szolgálatban és megéli hitét, emellett a tudományok világában is helyt áll –, akkor miért ne adhatna a KRISZ teret a kutatók és diákok számára, hogy ezt az oldalukat is megmutassák, és a köz elé tárják.

Ilyen tudományos értekezésre került sor december elsején a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, amely nemcsak helyet és infrastruktúrát biztosított a rendezvényhez, de társszervezőként állt az ügy mellé. A szervezők, a helvét irányú reformáció egyik legkiemelkedőbb magyar képviselőjének tiszteletére, - aki többek között Beregszászban is működött lelkészként – Kálmáncsehi Sánta Mártonról nevezték el a hagyományteremtő kezdeményezést.

A konferencia egyben a KRISZ „Reformáció 500” programsorozatának nulladik állomása – fogalmazott nyitóbeszédében Pataki Gábor, a szervezet alelnöke.  – A Nemzeti Erőforrások Minisztériuma még év elején pályázatot írt ki a Reformáció Emlékév kapcsán, ennek keretében sikerült a mi konferenciánkat is megvalósítani.

A „Reformáció értékei és hasznosulása a kárpátaljai fiatal kutatók aspektusából” címet viselő Tudományos Diákköri Konferenciát dr. Fodor Gyula, a főiskola rektor helyettesének bíztató szavai, valamint Sipos József, a KRISZ elnökének köszöntője nyitotta. A rövid igei alkalmon Péter második levelének első fejezetéből szólt az Úr üzenete: Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet (5-7).”

A köszöntőket követően plenáris előadások következtek. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára, Kustár György tartott előadást Jézust követni – zsidóságon és keresztyénségen innen és túl címmel, melyben a krisztuskövetés világosan leírt téziseit magyarázta.

Majd Radvánszky Ferenc lelkipásztor, a Narancsik Imre Kutatóműhely képviseletében egy izgalmas témát hozott el az érdeklődőknek. A magyar és a református nemzeti karakter kapcsolódó pontjait vette sorra és ismertette a konferencia résztvevőivel.

A plenáris előadások sorát Braun László, a II.RFKMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének oktatója zárta, aki a Reformációt mutatta be világi szemmel.

A rövid ebédszünetet követően három szekcióban folyt tovább a tudományos munka. A kárpátaljai fiatal kutatók és diákok a társadalom-, humán- és természettudományokban merülhettek el. Egy tucat előadás hangzott el, melyeket a zsűri értékelt, illetve a hallgatóság kérdései révén együtt vitattak meg. A legeredményesebb kutatókat szekciónként díjazták. Majd egy rövid zárógondolattal és eredményes munkával zárult az I. Kálmáncsehi Sánta Márton Fiatal Kutatói és Tudományos Diákköri Konferencia.

Nagy Gabriella

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.