A magyar református egység napja

2016. May 14., szerző: Adminisztrátor

Kolozsváron tartják a magyar református egység napi központi úrvacsorás hálaadó istentiszteletet május 22-én. Erdélyben egyúttal ezen a napon kezdődik a 2017. október 31-ig tartó reformációi emlékév is.

Május 22-én Kolozsváron, a Farkas utcai templomban – helyi idő szerint 12 órai kezdettel – tartják a Magyar Református Egység Napja központi úrvacsorás hálaadó istentiszteletét, melyet még aznap délután közvetít a Duna Televízió is. Az egység valódi megélése érdekében erre a Kárpát-medencei reformátusság minden egyházmegyéjéből várnak képviselőket.

Az istentiszteletet után színes programmal várják az érdeklődőket Kolozsváron: az Apáczai Líceum udvarán koncertek lesznek, az Alsóvárosi (Kétágú) templomban kórustalálkozót tartanak, a Farkas utca és a romkert gyerekfoglalkozásoknak ad helyet, a Református Kollégium előtti utca „fesztivál utcává" alakul, ahol a kitelepülő standokon az egyház és missziós szervezetei, intézményei mutatkoznak be. Az események sorát este orgonakoncert zárja a Farkas utcai templomban.

 

 

 

Május 21. 

16.00–19.00 Városlátogatás
Helyszínek: Házsongárdi temető; Farkas utcai, Kakasos, Kétágú, Szent Mihály-templom; belvárosi séta (történelmi belváros, Mátyás király szobor, Mátyás király szülőháza, Bocskai István szülőháza) 

 

Május 22.
Szentháromság vasárnapja, a Magyar Református Egység Napja

12.00–14.30 Úrvacsorás ünnepi istentisztelet, a jelenlévő püspökök szolgálatával; igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (Farkas utcai templom)

 

14.45–16.15 Koncertek (Apáczai Líceum udvara)
piciSófár (Szászrégen)
Kátai Zoltán énekmondó
Somos Zenekar

 

16.30–19.00 Kórustalálkozó a Bethlen Gábor Földész Dalkör 130. éves évfordulója alkalmából (Alsóvárosi „Kétágú" templom), melyen részt vesz Kárpátaljáról a Beregszászi Gyülekezet Kamarakórusa (szerk.)

„Fesztivál utca” (Gaál Gábor utca és az Apáczai Líceum udvara)

 

12.00–16.00 Gyerekfoglalkozások (Farkas utcai kollégiumi romkert)
Szervező: Kolozsvári Egyházmegye Nőszövetsége, KOEN és az Életfa Családsegítő Egyesület

18.00 Varnus Xavér orgonaművész koncertje és áhitat (Farkas utcai templom)

„Testvérgyülekezet börze"

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke körlevélbenhívta fel a Magyar Református Egyház gyülekezeteit és intézményeit – „magyar és református egységünk kifejezése gyanánt is" – testvérkapcsolatok létesítésére.

Az ez irányú szándékot legkésőbb május 8-ig lehet jelezni a testver@reformacio.ma címen. A szándéknyilatkozatban feltüntetendő az egyházkerület, egyházmegye, gyülekezet vagy intézmény neve és címe, valamint a gyülekezet lélekszáma és a kapcsolattartó elérhetősége. A jelentkezést követően az érdeklődők hozzáférést kapnak ahhoz az adatbázishoz, amelyből kiválasztható az alkalmas gyülekezet vagy intézmény.

A testvérkapcsolatot szentesítő dokumentum ünnepélyes keretek közt aláírható május 22-én, a Református Egység Napján, a kolozsvári ünnepi istentiszteletet követően vagy bármilyen más helyszínen, a partnerek igényének megfelelően.

Gyülekezetek számára ajánlott istentiszteleti rend

Azokat a gyülekezeteket is közös ünneplésre hívja a Generális Konvent, akik nem tudnak ott lenni a Magyar Református Egyház május 22-i kolozsvári egységünnepén. A Kárpát-medencei testület litrugiai és himnológiai bizottsága ennek érdekében egységes istentiszteleti rendet ajánl a magyar református egység vasárnapjára.

reformatus.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.