Zilahon tartották a Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. Találkozóját.

2015. Jul 14., szerző: Adminisztrátor

A megmaradásért adtak hálát
Közel 40 tanintézmény vezetője, lelkipásztorok, tanárok és diákok részvételével tartották július 5-8. között a Királyhágómelléki Egyházkerülethez tartozó Zilahon a Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. Találkozóját. 

„Hálaadással tekintünk a Kárpát-medencében közel 400 helyen folyó református nevelésre, amelyből 317 magyarországi, 8 felvidéki, 16 kárpátaljai, 45 partiumi és erdélyi, valamint 5 délvidéki intézményben zajlik" – olvasható a találkozó végén elfogadott zárónyilatkozatban. A Kárpát-medencében működő magyar református intézményekre a lehető legteljesebb mértékben „mint egy egységes keresztyén nevelési rendszer tagjaira" tekintenek a dokumentum megfogalmazói, huszonnégy magyarországi, hat erdélyi, három partiumi, három kárpátaljai, két felvidéki intézmény és hat református tanügy-irányítási, pedagógiai-szakmai szolgáltató és társadalmi szervezet küldöttei.

„Az otthonként szolgáló, egykori munkásszállóból kialakított iskolaépületben a hit, az akarat, a megmaradásba vetett rendületlen bizodalom megteremte számukra is a fejlődés gyümölcsét" – fogalmaz Szűcs Éva, az egyházkerület tanügyi szakelőadója, a találkozóról írt beszámolójában. Mint írja, a királyhágómelléki három történelmi református kollégium közül a zilahi az egyetlen, amely nem költözhetett vissza az ősi „schola" épületébe. A házigazda Zilahi Református Wesselényi Kollégium ezért joggal választotta a találkozó központi témájának a megmaradás gondolatát.

„Intézményünk közel 370 éves múltra tekint vissza, a következő tanévben pedig az újraindulás 25 éves évfordulója ad alkalmat arra, hogy hálát adjunk a megtartatásért, az újraindulás lehetőségéért és azokért az áldásokért, amelyek a kollégium megmaradását szolgálták" – hívta fel a figyelmet a találkozóra szóló meghívóban Bara Lajos, a kollégium igazgatója. Ezért ez a találkozó az újraindulásról való megemlékezés előrendezvényének is tekinthető.

„Akkor tudunk megmaradni és fejlődni, ha eredményesen és hatékonyan működtetjük oktatási rendszerünket, ennek pedig egyik legfontosabb lépése, ha minden egyes magyar gyermek számára megadjuk a lehetőséget arra, hogy magyarul tanuljon" – hangsúlyozta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke a találkozó ünnepi megnyitóján. Kovács Péter beszédében a Szövetség 25 éves, oktatásügyekben kifejtett tevékenységét ismertette, amely munka, elmondása szerint, három részre osztható: „az első évtizedben intézményeket hoztunk létre, 1989 decemberében egyetlen önálló oktatási intézmény sem létezett, jelenleg 74 működik Erdély 16 megyéjében." A következő évtized a kisebbségi anyanyelvi oktatás kérdésének megoldásáról szólt, ennek érdekében megszületett a törvény, amelynek alkalmazása gyakran akadályokba ütközik. „Jelenlegi munkánk pedig arról szól, hogy közösen a pedagógusokkal és egyházakkal olyan kisrégiós stratégiákat dolgozunk ki, amelyek a helyi igényekre adnak választ" – hangsúlyozta. A kollégiumok fenntartását és a szakoktatás újra felkarolását kiemelve az RMDSZ ügyvezető elnöke végül köszönetet mondott a történelmi egyházaknak a romániai magyar oktatás fejlődésében játszott elengedhetetlen szerepükért.

A házigazdák gazdag programmal várták a találkozóra bejelentkezett küldöttségeket és vendégeket. A nyitó és záró istentisztelet, áhítatok, előadások és az iskolák bemutatkozása mellett ebben többek között Zilah nevezetességeinek megtekintése, kulturális programokok és egy kirándulás is helyet kapott, a felnőttek pedig szakmai tanácskozáson vettek részt. A találkozón a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom képviselői is szolgáltak a fiatalok között. Az előző találkozót megrendező mezőtúri iskola küldöttsége átadta a zilahi kollégium képviselőinek a találkozó vándor kopjafáját, a következő vendéglátó, a Tatai Református Gimnázium igazgatója pedig a jövő évi találkozóra hívogatott.

A találkozó végén elfogadott zárónyilatkozat támogatásáról biztosítja az Erdélyi Református Egyházkerületet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének tulajdonjogáért folytatott harcában, egyúttal köszönetet mond Magyarország Kormányának az erdélyi magyar nyelvű református szakképzés infrastrukturális kereteinek megteremtéséért, valamint a kárpátaljai felekezeti oktatás kiszámítható támogatásáért. Kéri továbbá a Kormány támogató közbenjárását, hogy Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában a jogszabályok ne lehetetlenítsék el a szülőföldön történő anyanyelvi oktatást. A találkozó résztvevői javasolják, hogy a magyarországi és romániai református pedagógiai intézetek koordinálásával szülessen a Kárpát-medencei középiskolákat átfogó „Reformáció emlékéve" programsorozat. A dokumentum aláírói végül reménységünket fejezik ki, hogy a legközelebbi zilahi találkozón már az ősi épület falai között lehetnek majd együtt.

„Akik eljöttek és jelen voltak a találkozón, azok mind megtapasztalhatták, hogy milyen hatalmas erőt jelent a hit, a közösség, az ősök munkájának és az általuk reánk hagyott értékeknek a megőrzése, milyen csodálatos dolog a református kollégiumok családjába való tartozás" – értékelte beszámolójában Szűcs Éva a találkozót.

Reformatus.hu - Fotó: kiralyhagomellek.ro

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.