Mennybe emelő énekszó
2015. Jul 01., szerző: AdminisztrátorTizennegyedszer zengett református énekektől a budapesti Művészetek Palotája június 27-én. A háromszázhetven fős Kárpát-medencei egyesített kórust idén tizennyolc énekkar tagjai alkották.
A hangversenyen közreműködött Arany János, Berkesi Sándor, Márkus Zoltán és Török Ágnes karnagy, valamint Tóka Ágoston orgonaművész. A bibliai szakaszokat Trócsányi László igazságügyi miniszter olvasta fel, a koncertet lezáró imádságot pedig Fekete Károly tiszántúli püspök vezette.
A hangverseny keretében Hoppál Péter kulturális államtitkár emlékezett meg a háromszáz éve született Maróthi Györgyről, hangsúlyozva a zsoltáréneklés és a négyszólamúság hazai elterjesztésében játszott szerepét. A politikus vezényletével a kollégiumi Kántust is megalapító egykori debreceni professzor E világ mióta című kórusműve is megszólalt az este folyamán.
Böszörményi Gergely koncertigazgató lapunknak elmondta: a reformáció megindulásának ötszázadik évfordulójára készülve idén először nemcsak református énekkarokat, hanem egy evangélikus kórust is meghívtak a hangversenyre, jövőre pedig baptisták, majd terveik szerint a reformáció évében katolikusok is helyet kapnak a színpadon. A szervező hozzátette: a baptista orgonaművészt is a közös ünnepi készülődés jegyében kérték fel arra, hogy játékával a Református Énekek hangversenyt kísérje.
A május végén megrendezett Református Zenei Fesztiválon és a június 27-i hangversenyen hat-hatszázezer, azaz összesen egymillió-kétszázezer forintnyi adomány gyűlt össze, amit a szervezők a Kárpátaljai Református Egyháznak ajánlottak fel. Az adományozók azt kérték Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspöktől, hogy az összegből lehetőség szerint részesüljön a Nagydobronyi Református Líceum, a zenei fesztiválon fellépő Borzsavári zenekar és a Művészetek Palotájában is ott lévő Újbátyúi-Bátyúi Református Kórus.
A közönségből néhány közéleti szereplőt arról kérdeztünk, milyen érzések, gondolatok fogalmazódtak meg bennük a koncert hallgatása közben.
Fekete Károly tiszántúli református püspök:
Mennybe emelt a közös énekszó ma este, miközben a zenei blokkok előtt elhangzó igék segítségével zarándokként jártuk be a reménység fiainak gondolatait és a keresztről szóló beszéd titkának fokozatait, hogy végül betekintsünk a mennyei Jeruzsálem nyugalmába és békességébe. Dallamról dallamra szakadtak fel bennünk a gátak, így végül kiszakadhatott belőlünk a panasz, a bűnbánat, a kérés és a magasztalás éneke is. Katartikus, mindent feledtető és mindent felszínre hozó órákkal ajándékozott meg minket ma este az Úr.
Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök:
Nehezen tudok elképzelni ennél az esténél méltóbb fölkészülést a reformáció ötszázadik évfordulójának megünneplésére. A reformáció tanítása, az evangélium annakidején az anyanyelvi énekeken keresztül jutott el az emberekhez. Azt szokták mondani, hogy a reformáció beleénekelte magát a magyarság szívébe. Ezt éltük át ma este is. Örülök, hogy az oroszlányi evangélikus énekkar is helyet kapott ebben az impozáns, több száz fős kórusban. Ez is mutatja, hogy az énekek is összekötnek minket, protestánsokat. Talán ilyen lesz majd abban a mennyei kórusban is énekelni, amelyre ígéretet kaptunk a Jelenések könyvében.
Hoppál Péter kulturális államtitkár:
A Pécsi Református Kollégium karnagyaként korábban többször is vezényeltem ezen a koncertsorozaton, aztán az elmúlt években passzív résztvevővé váltam, ezért óriási élmény volt Maróthi György alakját megidézve most újra színpadra állnom. A Református Zenei Fesztivál és ez a hangverseny méltó református hagyományainkhoz, ugyanakkor azt a missziós célt is szolgálja, amely szerint a templomfalak közül ki kell lépnünk végre a világba. Ezek az események azt üzenik, hogy értékeink méltán tarthatnak számot bárki érdeklődésére. Ráadásul az értékközvetítés során közösséggé válunk és közösséget formálunk. Az egyesített Kárpát-medencei kórus közös éneke is az összetartozásunkat fejezi ki. És ebben a cseppben ott van a tenger. Ott van az a kormányzati törekvés is, amely az egységes Magyar Református Egyház 2009. május 22-i iránymutatása után a nemzeti összetartozásról szóló törvényben és a határon túl élő honfitársainknak visszaadott magyar állampolgárságban teljesedett ki.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Szeretek énekelni, és bár nincs különösebben jó hangom, talán mégsem zavaró azoknak, akik mellettem ülnek a gyülekezetben. Olyan méltóság, olyan erő van a református énekekben, mint egy-egy jó prédikációban. Ezért is tartom jó ötletnek, hogy a szervezők a közönséget is megénekeltették. Magam is örömmel csatlakoztam, próbálva ugyanakkor néhány sort csendben is végighallgatni. Kíváncsi voltam arra, milyen az, amikor egy ekkora tömeg együtt szólal meg. Felemelő volt, mert bár a közönség jelentős része – hozzám hasonlóan – zeneileg nyilván képzetlen, mégis csodálatos tisztasággal szólt az énekük.
Trócsányi László igazságügyi miniszter:
Ez a koncert a református egyház nagy ünnepe. Ennek egyik oka az, hogy nekünk, reformátusoknak a magyar zsoltárok olyan üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek szívünk belső hangjaiként bármilyen élethelyzetben útmutatást adhatnak számunkra. Az egyesített kórusban a nemzet egysége is láthatóvá válik. Bár az énekesek a Kárpát-medence legkülönfélébb pontjairól érkeztek, az általuk felidézett énekek mindannyiunk szívéhez közel állnak, így gazdagítva és erősítve egymást együtt tudtuk megélni református identitásunkat.
Összeállította: Kiss Sándor, fotó: Barcza János
Megjelent a Reformátusok Lapja 2015. július 5-i számában.
reformatus.hu
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.