Szolidaritási látogatás Kárpátalján

2015. Jan 16., szerző: Adminisztrátor

2015. január 9-11 között a Református Egyházak Világközössége (REV) Európai Területi Bizottságának elnöke és tagjai, illetve a REV tagegyházainak képviselői tettek hivatalos látogatást a Kárpátaljai Református Egyházban. Köztük volt Jan-Gerd Heetderks a Holland Protestáns Egyház lelkésze, börtönmissziójának igazgatója, a Református Egyházak Világközössége Végrehajtó Bizottságának tagja, európai elnöke, Phil Tanis a REV központi irodájának munkatársa, kommunikációs igazgatója, az Amerikai Református Egyház tagja, Susan Brown Dornoch katedrális lelkésze, a királynő skóciai lelkésze, a Világmissziós Tanács Európai Bizottságának elnöke, Miroslav Pfann lelkész, a Cseh Testvérek Egyház képviseletében, aki ukrajnai gyülekezetek felügyeletét vállalta a következő években, Kim Seon Koo a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházától, az MRE missziói munkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, Ódor Balázs, a Református Egyházak Világszövetségének európai alelnöke, az MRE Külügyi Irodájának vezetője, és Erdélyi Diána, az MRE külügyi referense.  A vendégeket a KRE püspöke Zán Fábián Sándor és a KRE főgondnoka Nagy Béla fogadta.

A látogatással kapcsolatban Zán Fábián Sándort kérdezte a Pulzus Rádió munkatársa.

Mi adta az apropóját annak, hogy ilyen prominens személyek látogatták meg a Kárpátaljai Református Egyházat?

-          A látogatás mottója a szolidaritás. Ezzel a látogatással az európai egyházak vezetői, képviselői azt fejezik ki, hogy tudnak rólunk, tudnak arról, hogy mi, reformátusok itt, Ukrajnában, mint nemzeti és vallási kisebbség vagyunk jelen. Azért jöttek, hogy megismerjék életünket, nehézségeinket. Hogy az egyházak világszervezetével együtt, minden szinten tudassák szervezeteiket arról, hogy mi itt vagyunk. Másik céljuk, hogy megfogalmazzák, mit tehetnek ők annak érdekében, hogy ez a régió európai szintre zárkózhasson fel. Mint a KRE vezetői, bemutattuk a KRE szervezetét, diakóniai munkáját. Így került sor arra, hogy látogatást tettek a Beregszászi Járási Kórházban, megkoszorúzták a sztálinizmus áldozatainak emlékművét a püspöki hivatal kertjében, mellyel kifejezték szolidaritásukat és kinyilvánították aggályaikat a mai helyzetre való tekintettel. Ellátogattak a KRE Múzeumába és levéltárába, ami által betekintést nyerhettek egyházunk múltjába, majd a Nagyberegi Református Líceum látogatásakor nyilvánvalóvá tettük, hogy mennyire fontos számunkra az egyházi oktatás. Következő állomásunkon a Derceni Gyülekezetet és tevékenységét mutattuk be.

 

-          Milyen benyomásokat szereztek ittlétük során?

Benyomásuk, hogy a Kárpátaljai Református Egyházban élet van, hogy tevékenységünk szerteágazó, hogy ragaszkodunk Istenhez, szülőföldünkhöz. Hogy Egyházunk nem hagyja magára azokat, akik az itthon maradást választják. Ezzel a látogatással reméljük, nem csak jobban megismernek minket, hanem talán többet tudnak tenni ezért a közösségért.

Arra a kérdésre, hogy milyen élményekkel térnek haza, milyen üzenetet visznek haza, a következő válaszok születtek.

Jan-Gerd Heetderks: Sok mindent láttunk, főleg diakóniai kezdeményezéseket. Azért jöttünk, mert szerettük volna helyben látni azokat a nehézségeket, amik a helyi közösséget érintik, és elhozni ennek a nagy, világszerte élő református közösségnek az együttérzését, imahátterét. Tudjuk, hogy milyen helyzet van Ukrajnában. Kívánom, hogy adjon a Szentlélek bátorítást ahhoz a munkához, amit végeznek az egyházban is és azon kívül is.

Susan Brown: Célunk az volt, hogy szeretnénk, ha a KRE tudná, hogy a skóciai egyház is tud róluk és biztosítja őket arról, hogy imádságban hordozzuk őket. Bátorító volt számomra látni azt a helyzetet, amiben itt élnek a kárpátaljai református emberek, mégis mennyi szolgálatot végeznek. Sokat tanulhatunk az itt élőktől, milyen alázattal élnek, milyen kitartóak. Csodálom hitüket és munkájukat. Hatalmas ösztönző erő volt számomra ez a találkozás. Remélem, Isten országának ügyét szolgálhatjuk még inkább együtt. Megtiszteltetés számomra, hogy tagja lehettem ennek a csoportnak.

Phil Tanis: Az első cél az volt, hogy belelássak kicsit abba, hogyan élnek itt az emberek, többet megtudjak erről az egyházról. Gyakran előfordul, hogy a hírekben nem ez a fő látószög, ahol ti éltek, de jó volt látni az itt élők dolgait. Lenyűgözött az itt működő diakóniai munka. Itt azt tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy Európában szinte mindenütt kiürülnek a templomok, itt az emberek komolyan gondolják a hitüket, azt hogy keresztyének.

Ódor Balázs, az MRE Külügyi Irodájnak vezetője:
Több mint 300 egyház tagja világszerte a REV-nek, és több mint 80 millió keresztyént fog össze és képvisel. Ezen belül a REV európai területének képviselői (így a Magyarországi Református Egyház is) azon dolgoznak, hogy a tagegyházak közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy a református teológiai gondolkodás megjelenjen az ökumenikus párbeszédben, és munkálják a szolidaritást. A református közösségek szerte Európában, többnyire kisebbségben élnek (pl. Ausztria, Spanyolország) ez közös vonásunk is.  

Ennek a bizottságnak a tagjai önkéntesen végzik a munkájukat, évente kétszer-háromszor találkoznak. Elsődleges feladatuk előkészíteni azt az évente szervezett európai találkozót, ahol a református egyházak vezetői egymással találkoznak. Ilyenkor megosztják nézeteiket, egy-egy teológiai téma kapcsán eszmét cserélnek. Három éve eldöntöttük, hogy ezeket a találkozókat olyan helyekre szervezzük, ahol valóban szükség van a szolidaritás kifejezésére, így sor került athéni, varsói, kolozsvári, litvániai és barcelonai látogatásokra. Amikor pedig az ukrajnai helyzet került előtérbe, akkor úgy döntöttük, hogy külön látogatást szervezünk, hogy az itt élő testvéreink felé is kifejezzük azt, hogy az REV tagegyházai a kárpátaljai testvérek mellett vannak.

 Az MRE Külügyi Irodája felelősségének tartotta azt is, hogy itteni híreket juttatott el a világba. Szolidaritásunkat talán abban tudjuk leginkább megélni, hogy egymás hangját felerősítjük, tovább adjuk. A világ reformátussága tehát a kárpátaljai reformátusokkal van, halljuk az itteniek történeteit, felerősítjük a hangjukat. Igyekeztünk átérezni - és ezt most személyesen is megtapasztalhattuk ennek a látogatásnak a kapcsán -, hogy mit jelent ma Ukrajnában élni. Másrészt ez a látogatás egy kísérlet is volt egyben arra, hogy ezt a nem igazán kézzelfogható kapcsolatot, amit a REV, mint világközösség jelent, mi most megpróbáltuk egészen közelivé, kézzel foghatóvá tenni. Valójában gyakran előfordul az, hogy nem tudjuk Isten mit tervez egy-egy találkozás révén vagy egy-egy személyes beszélgetés hová fejlődhet éveken belül. Azon túl, hogy kifejezzük szolidaritásunkat, elmondjuk az itt élők történeteit a nagyvilágban, és mint világközösség imádkozunk az itt élőkért, reménykedünk ennél konkrétabb következményekben is. Nem tudhatjuk, hogy Isten majd kiben, milyen munkát végez a hallottak látottak kapcsán. Reménykedünk abban és ezért dolgozunk is, hogy az itt élő reformátusok számára ez a szolidaritás a mindennapokban is kézzelfoghatóvá váljon.

Nagy Béla a KRE főgondnoka a küldöttség egyik kísérője elmondta: Számos feladat vár a Kárpátaljai Református Egyházra. Eddig is megpróbáltunk megtenni minden tőlünk telhetőt, imádságban és tettekben, hogy az itt élőknek segítséget nyújtsunk. Sok feladat vár még ránk. Többek között az egészségügyi és diakóniai téren, melyben megpróbálunk partnereket találni. Örülünk ennek a látogatásnak, melynek alkalmával vendégeink betekintést nyerhettek munkánkba. Kívánom, hogy Isten adjon bölcs gondolatokat a vezetőknek, hogy tudjanak idejében segítséget nyújtani.
 A delegáció tagjai a kétnapos látogatás lezárásaként a Beregszászi Református Gyülekezetben istentiszteleten vettek részt.

Pulzus Rádió – KRE Kommunikációs Központ

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.