Tisztújítás a CE-ben
2010. Aug 22., szerző: AdminisztrátorA Limában (Peru) aug. 3-7 között tartott 26. CE Világtalálkozó keretében, a CE Világszövetség megtartotta tisztújító ülését.
A második négyéves mandátumát is letöltött és ilyenként világszövetségi elnöki tisztségéből leköszönő Faataape Lavata'i Amerikai-Szamóából származó kongregacionalista lelkipásztor utódjául a jelenlévők egyhangúan Adorján Kálmán erdélyi református lelkipásztort választották. A CE Világszövetség vezető tanácsába Berke Krisztina Ágnes is bekerült, szintén egyhangú döntés alapján.
A közel 130 éves nemzetközi CE mozgalom első ízben választott magyarajkú elnököt. Az 1903-ban megalakult magyar CE főleg a két világháború között képviseltette magát a nemzetközi CE vezetőségében. Az 1990-től mostanáig terjedő időszakban a magyarországi és a romániai CE Szövetségek számára újból lehetőség nyílt a CE nemzetközi vérkerinégésbe való visszakapcsolódásra.
Mi több, 2006-ban a 25. CE Világtalálkozót Gödöllőn szervezte a két országba szakadt magyar CE, majd rá két évre, 2008-ban Piliscsabán -fél évszázados megszakítás után- az európai találkozót is főszervezőként készítette elő a romániai CE.
A Romániai CE -Krisztusért és Egyházáért- Szövetség tevékenyen és építően kíván résztvenni ezután is Egyházunk és népünk szolgálatában. Ugyanakkor nemzetközi szinten is a ránkbízottak szerint kívánunk jelen lenni és munkálkodni. Erdélyi testvéreink megválasztása a CE Világszövetségének vezetőségébe megtisztelő és egyben kötelez bennünket. Vezesse Urunk Egyházunkat és azon belül a CE Szövetség vezetőit és tagjait, hogy szűkebb és tágabb világunkban az Ő világossága, békessége és szeretete nyerjen teret.
A CE Világtalálkozóról egy bővebb beszámolót lehet olvasni a Romániai CE honlapján, a http://www.ce-union.ro címen, amelyet szeretettel ajánlunk minden érdeklődő figyelmébe.
A CE -Krisztusért és Egyházáért- Szövetség országos irodája, Marosvásárhely
Romániai CE -Krisztusért és Egyházáért- Szövetség
Országos központ:
540181 Marosvásárhely (Tg.Mures), Hegyi Lajos u. 9., Románia
Tel: +4.0365.806.882, Fax. +4.0265.232.591
Email: halmenistvan@yahoo.com
Honlap: www.ce-union.ro
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.