420 éve készült el a Vizsolyi Biblia
2010. Jul 21., szerző: AdminisztrátorNégyszázhúsz éve, 1590. július 20-án fejezték be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyon a Károlyi Gáspár által fordított Biblia nyomtatását.
Károli Gáspár gönci református lelkész, a Kassavölgyi Egyházmegye superintendense volt az, aki lefordította és 1590-ben megjelentette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, ezzel ismertté tette a község nevét az ország határain kívül is. Károli Gáspár nem csupán fordítója, hanem egyben gondozója-szerkesztője, sajtó alá rendezője, kiadója is volt ennek a Bibliának. Így ír erről a munkáról: "Istennek nevét segítségül híván, minek utána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nékem a fordításban segítségül voltak, meg nem szűntem addig, míg nem véghöz vittem a Bibliának egészben való megfordítását ..."
Abban az időben nem kis anyagi erőre és erkölcsi tekintélyre volt szükség a Biblia kiadásához. A nyomdát a főúri pártfogók megfelelő módon felszerelték, Németalföldről újabb betűkészlettel egészítették ki, a papírt pedig Lengyelországból hozták. És ez végképp megmagyarázza azt, hogy miért is Vizsolyt választották a nyomda felállítására (a község mellett kereskedelmi út vezetett Lengyelországba).
A Biblia címlapja "nyomtattatott Mantskovit Bálint által", mely 2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg, 52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 országhatárainkon kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is. Az Európa Kiadó Magyar Helikon osztálya 1981-ben külön e célra készített papíron kiadta hasonmás kiadásban a Vizsolyi Bibliát, ezzel is méltatva e könyv irodalomtörténeti és nyomdatörténeti jelentőségét.
A Vizsolyi Biblia messze túlnő a református egyház keretein. Ezzel a munkával Károli maga is "Isten egyházára ... minden keresztyén olvasóra" gondolt. Így ír elkészült munkájáról: "... szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát".
A fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek. A Károli Biblia kisebb-nagyobb revíziókkal több mint száz kiadást ért meg, és máig a legnépszerűbb bibliafordítás a magyar nyelvterületen.
Hogy a magyarság, a magyar nyelv minden viszontagság és ellenkező jóslás ellenére megmaradt "a magyar nép zivataros századaiban", többek között a Vizsolyi Bibliának köszönhetjük.
Forrás: vizsoly.hu/ttre.hu
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.