Kárpátaljai segítség Magyarországnak

2010. Jun 09., szerző: Adminisztrátor

Bajban ismerszik meg az ember, tartja a mondás. Ennek számtalan példáját tapasztaltuk már az életben. Kárpátalját az ezredforduló tájékán kétszer is árvíz sújtotta. Akkor a magyarországi testvérek siettek elsőként segítségünkre. Most az anyaországiak vannak bajban. Bár kisebbek a lehetőségeink, de amink van, azt adhatjuk.



A Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére. A napokban mintegy hárommillió-kétszázezer forintot juttatnak el a magyarországi bajbajutottakhoz. Emellett többen felajánlották kétkezi munkájukat is. Péntek délután Szeghljanik Péter lelkipásztor vezetésével egy kisebb önkéntes csoport indult el Csonkapapiból Ónodra, hogy a gátakon is helyt álljanak. A csapat a KRE Diakóniai Koordinációs Központjából startolt, ahol Nagy Béla igazgató, a KRE főgondnoka az önkénteseket ellátta a megfelelő felszerelésekkel. A vállalkozó szellemű fiatalembereket hétvégi szabadnapjukra jelentkeztek, mert mint többen is elmondták, közel egy évtizede ők is megtapasztalták, milyen pusztítást végez az ár, s azt is, mit jelent ilyenkor a segítő kéz, a testvéri szeretet.

Több gyülekezet férfiai is jelentkeztek, de mint Nagy Bélától megtudtuk, az árvíz sújtotta településeken inkább a kárelhárítási munkálatokra kérik a segítséget, így a megszervezett csoportok később indulnak. Viszont június 8-án, kedden Nagy Béla főgondnok vezetésével útnak indult egy szállítmány, mely nagy teljesítményű szivattyúkból, generátorokból, takarókból, munkaruhákból stb. áll. Egyben a koordinációs központ kéréssel fordult a velük kapcsolatban álló nemzetközi segélyszervezetekhez is, hogy segítsék a magyarországi árvízkárosultakat.

A KRE Diakóniai Koordinációs Központja felhívja a figyelmet, hogy a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére a következő számlaszámon a továbbiakban is fogadják az adományokat:
A Kárpátaljai Református Egyházkerület UkrEximbanki számlaszáma: 26006018251588, identifikációs száma: 22113360.
SWIFT CODE : EXBSUAUXXXX
A bank identifikációs száma: 09805194
MFO 312226
A bank címe: UkrEximbank, 88000 Ungvár, Petőfi tér 19, 90200 Beregszász I. Franko u. 15.
Kérjük, a számlán tüntessék fel, hogy a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére.

-marton-

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.