Egyházkerületek főgondnokai Kárpátalján

2010. Jun 16., szerző: Adminisztrátor

„Örüljetek az Úrban mindenkor…”



Június 10-13-a között Kárpátaljára érkeztek az újraegyesült Magyar Református Egyház egyházkerületi főgondnokai, hogy a helyszínen ismerkedjenek az itteni helyzettel, gondokkal és eredményekkel. Ez idő alatt Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnokának kíséretében felkeresték többek között a református oktatási intézményeket, a dobronyi gyermekotthont, a beregszászi öregek otthonát. Péntek délután a KRE Diakóniai Koordinációs Központjában találkoztak a kárpátaljai egyházmegyék főgondnokaival is. Itt a vendégek – Dr. Huszár Pál, a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat világi elnöke, dr. Imre Sándor tiszántúli, Kovács Zoltán királyhágómelléki főgondnok, illetve Hallgató Imre, a Szerbiai Református keresztyén Egyház főgondnoka –, valamint a kárpátaljai egyházmegyék főgondnokai – Molnár Sándor (Bereg megye), Bátori József (Ung megye), Petrusinec Vladimir (Máramaros-Ugocsa megye) – beszámoltak az egyházkerületükben, illetve megyéikben folyó munkáról, megbeszélték a legégetőbb problémákat, és természetesen tapasztalatcserére is sor került. Sipos Géza beregszászi főgondnok a gyülekezet bázisán működő Sámuel Alapítvány által működtetett családtípusú gyermekotthonokban folyó munkáról szólt.

Id. Halász Dezső, a KRE világi főjegyzője az egyház által működtetett líceumok nehéz helyzetéről, illetve azok működtetésének fontosságáról beszélt. Valamennyien a lelkészek és presbiterek együttmunkálkodásának fontosságát is hangsúlyozták.
A vendégeket vasárnap Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze köszöntötte a templomban, ahol ezúttal Dancs Róbert lelkipásztor hirdette Istennek igéjét.
-marton-

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.