Egyedüli reményem, ó Isten csak te vagy

– csendült fel az ének április 9-én 13 órakor a Farkas utcai templomban, Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondnokának temetésén.

A gyászistentiszteleten dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. „Amikor hirtelen és váratlanul elveszítünk valakit, akkor döbbenünk meg igazán, hogy milyen sok mindent tett csendben, alázattal, szó nélkül.” – mondta el Pap Géza, miután felolvasta az igét Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének 4 részéből, a 16-tól 18-ig terjedő versekből. Pál apostol szavait idézve a püspök hangsúlyozta, ne csüggedjünk. Nem azért nem kell csüggednünk, mert olyan erősek vagyunk, vagy mert mi mindent meg tudunk oldani, hanem mert erős Istenünk van. Hisszük, hogy Istennek a halállal szemben is ígéretei vannak – hangzott el a zsúfolásig telt templom szószékéről. 

Az igehirdetésben Pap Géza elmondta, van egy látható és egy láthatatlan világ. A látható világot öt érzékszervünkkel fogjuk fel, a láthatatlan világ megértésére pedig Isten adott nekünk egy hatodik érzékszervet, a lelki látást. A Biblia teljes életet említ, ennek része az ideig való, földi élet, és az utána következő, Krisztus melletti örök élet. A koporsó mellett a láthatókra emlékezük, Tonk István gyermekkorának helyszínére, a Farkas és Bethlen utca sarkán lévő, gyerekzsivajtól hangos Sárga házra, a pókai nyaralásokra emlékezhetünk, felelevenedik a fiatal férj képe, az édesapa, a kezdő mérnök, a nyomdaigazgató, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, majd ügyvezető főgondnokának képe.

Tekintsetek a láthatatlanokra, ez a mi reményünk - mondta a püspök, Jézus mondta: Én élek, ti is élni fogtok – hangzott el a vigasztaló ige. Pap Géza az emberi életet egy cserépedényhez hasonlította, amelynek törékeny a külseje, de az igazi értékek a belsejében vannak. A koporsó mellett különösen érezzük, hogy mennyire törékeny az élet, de Isten nem csupán azt akarja, hogy a külsőre emlékezzünk. Lássuk meg azt a belső embert, aki lelki gyümölcseivel megajándékozta családját, egyházát és népét. Nem csüggedünk el, „mert a mi pillanatnyi, könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (II. Korinthus 4,17). Ámbár a három hét szenvedés, amit Tonk István átélt, nem tűnt se könnyűnek, se rövidnek, Pál apostol szavai mégis vigasztalóak. Ő az egész emberi életet nevezi szenvedésnek. A földi életben szenvedünk, de a mennyben az örök élet vár – mondta a püspök. Csak ebben az összehasonlításban nevezhető bárminemű szenvedés könnyűnek és pillanatnyinak.

A szenvedés Isten munkaeszköze, ezzel formál bennünket, ahogyan az ötvösmester a vasat felhevíti, hogy a salakot leválassza, és a tiszta fémet megmunkálhassa. A szenvedést Isten úgy használja fel, hogy az a hasznunkra legyen. Három hét szenvedés az örök életet munkálja meg, és ha az örök dicsőségre tekintünk, nem csüggedünk, mert a láthatók helyett a láthatatlanra nézünk, a belső ember ajándékait keressük. Így nyugodtan mondhatjuk el, hogy az Úr adta, az Úr is vette el, áldott legyen az Ő szent neve – fejezte be igehirdetését Pap Géza. Az Úr imája után a 90. Zsoltár dallama csendült fel, Te benned bíztunk eleitől fogva – énekelték az egybegyűltek, majd a Kolozsvári Református Kollégium énekkarának szolgálatára került sor.

A gyászistentiszteleten felszólalt Bölcskei Gusztáv, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki Pál apostol Rómabeliekhez írott levelének 14 verséből a hetedik és az azt követő verseket olvasta fel. Együtt vagyunk a gyászban, ez annak a meggyőződésnek a bizonysága, hogy Tonk István közöttünk van. Senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának – hangsúlyozta a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az istentiszteleten megemlékezett a főgondnokról Bíró András volt osztálytárs, Bálint Lajos, a Misztótfalusi Kis Miklós sajtóközpont és nyomda munkatársi közösségének nevében mondott beszédet, volt munkatársa Dan Uiţă közös munkájukról számolt be, valamint az Európai Protestáns Szabadegyetem nevében Deák Péter emlékezett Tonk Istvánról. A gyásszertartás a Házsongárdi temetőben folytatódott