Megyei felnőtt csendesnap Csapon

A Csapi Református Egyházközség mintegy hagyományszerűen rendezte meg az idei esztendőben is az Ung megyei felnőtt csendesnapot. 2010. március 27-én a csapi református templomban gyűltünk össze, hogy egy tartalmas délelőttöt töltsük el egymással közösségben. Az alkalom négy igei szolgálatra, előadásra épült fel, amelyek egybekapcsolódva mutatták be Pál apostol második missziói útjának különös határkövét Filippiben. Az Apostolok Cselekedeteinek Könyvéből, a 16. rész alapján Balogh Attila esperes-lelkész, Héder János főjegyző, Kolozsy András nagydobronyi lelkipásztor, valamint Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkész végezte a szolgálatokat.

Az egybegyűlteket a helyi lelkipásztor, Balogh János köszöntötte, és röviden szólt arról, mennyire fontos ebben a kapkodó, rohanó, zajos világban néha elcsendesednünk Isten színe előtt, s mennyire fontosak az ilyen alkalmak is, amikor hitünkben megerősödhetünk és feltöltekezhetünk. A szót ezután átadta az első előadónak. Az első szolgálatot Balogh Attila esperes-lelkész végezte, aki az ApCsel 16,16-18 alapján arról beszélt, mit jelentett a keresztyénség számára Pál apostol átkelése Macedóniába, hogyan vezette őt és Szilászt Isten Szentlelke erre a számukra idegen földre. Amikor megjelennek ebben a hitetlen közegben, azonnal jelentkezik a gonosz ereje is. Egy jövendőmondó leány által szólal meg az ördög, és Pálnak cselekednie kell. A megszállott leány megszabadul, Isten Szentlelke munkálkodni kezd. Ma a megkötözöttségek világában valóban fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi magunk meg akarunk-e szabadulni? A munka, a hatalom, az alkohol megkötözöttségéből vágyunk-e igazán a szabadulásra? Mert ha Isten Szentlelke megjelenik az életünkben, elérkezik a szabadulás útja. A második előadást Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkipásztor tartotta az ApCsel 16,19-24 alapján. Szolgálatának középpontjában Pál és Szilász álltak, akik bár az Evangéliumot viszik a filippibelieknek, mégis botozást, megszégyenítést és börtönt kapnak. Az előbbi események folytatásaként jelenik meg a jósnőjüktől megfosztott emberek dühe, elvakultsága, s mindezek együttesen jelzik az ördög vereségét és kihátrálását. Isten Szentlelke csapott össze azzal, aki kezdettől fogva embergyilkos volt, és aki bukottan, tombolva kényszerül távozni a csatatérről. A bizonyságtevő, Krisztust hirdető életek mindig összeütköznek a gonosz erőivel, ám a csata kimenetele nem bizonytalan. Isten mindvégig Pállal és Szilásszal marad, s mikor a vádaskodók tömege végül börtönbe és kalodába akarja zárni Isten szolgáit, akkor nyílik meg igazán az Ige útja… Az előadás után a csapi énekkar szolgált közöttünk lelki énekekkel, ezzel is mind jobban ráhangolva bennünket az Igére. Héder János főjegyző, ungvári lelkész az előbbi előadás folytatásaképpen elmondta, milyen lehetőség nyílott Pál és Szilász előtt a börtönbe zárva. Az ApCsel 16,25 alapján örvendező lelkeknek nevezte a kalodába zárt apostolt és társát. Bár minden okuk meglett volna a panaszra, a zokszóra, az Isten ellen való zúgolódásra, mégis, amikor megnyitják ajkukat, imádság és hálaadó ének száll fel arról. A legnagyobb mélységben is tudják, Istennek terve van velük, nem hagyta őket magukra. Valójában ők a szabadok, s akik börtönbe zárták őket, azok vergődnek bűneik rabságában. Az ő szolgálatuk útja itt, a börtönben nyílik meg, amikor sebekkel a hátukon, kalodába zárva hirdetik az Urat. Imádságukra, énekükre nem csak az Úr, de a rabok is figyelnek. A próba, amely bennünket is ér a szolgálat útján, olyan, mint a szőlőprés: ha édes a szőlő, a leve, s a belőle készített bor is édes lesz. A keresztyén ember hitpróbái mindig lehetőségek arra, hogy az életünkkel utat mutassunk azoknak, akik még nem találták meg Istent. A harmadik szolgálat után a csapi gyülekezet tagjai szívesen invitáltak meg egy szeretetvendégségre, ahol csaknem egy órát tudtunk egymással beszélgetni, a rég nem látott ismerősökkel találkozni. A csendesnap záróakkordját Kolozsy András nagydobronyi lelkipásztor szólaltatta meg, amikor az ApCsel 16,26-40 alapján Pál és Szilász szabadulásának csodájáról szólt. Isten szolgáinak a magaviselete a börtönben arról beszél, hogy ők mindvégig számoltak Isten jelenlétével. Tudták, hogy velük van, nem hagyta őket magukra. Tudták, hogy a szabadulás útja el van készítve, s amikor váratlanul megmozdul a föld, és megnyílnak az ajtók, lehullanak a bilincsek és megrémül a börtönőr: csak ők nem lepődnek meg. Isten lépései ezek, amelyeket alázattal, imádsággal vártak. A hívő embernek mindig számolnia kell Istennel, az Ő akaratával és terveivel. Bíznunk kell benne, és várnunk kell az Ő lépéseire, az Ő cselekvésére. Pálék magaviselete a börtönben megdöbbenti még azokat is, akik korábban ellenük fordultak, az ő szolgálatuk Filippiben így lesz teljessé: szavaikat alátámasztják a cselekedeteik is. Az alkalmat imádsággal és énekszóval zártuk, lelkileg megerősödve, tartalmas gondolatokkal a szívünkben térhettünk meg hajlékainkba. Istené legyen a dicsőség! Szimkovics Tibor