Kiskörzeti csendesnap Ráton

2010. március 20-án rendkívüli esemény szervezői és résztvevői lehettünk a Ráti Gyülekezetben.

Az idén tavasszal rendeztük meg első alkalommal gyülekezetünkben a kiskörzeti csendesnapot. 2010. március 20-án rendkívüli esemény szervezői és résztvevői lehettünk a Ráti Gyülekezetben. Az idén tavasszal rendeztük meg első alkalommal gyülekezetünkben a kiskörzeti csendesnapot. Az alkalomra hivatalosak voltak a ráti, minaji, ungvári, ungtarnóci, szürtei, tiszasalamoni, palágykomoróci, gálocsi, botfalvai, pallói és bátfai testvérek, valamint e gyülekezetek lelkipásztorai: Héder János főjegyző, Kótyuk Zsolt, Kovács Attila és Stefán Zoltán. Alkalmunkra rajtuk kívül ellátogatott egyházmegyénk főgondnoka, Bátori József; s a ráti polgármesterasszony, Andrusz Tatjána.

Alkalmunkat egyetlen igevers köré építettük fel, az ApCsel 1,8-ra: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

Az első előadást Héder János főjegyző, ungvári lelkipásztor tartotta közöttünk, aki egyébiránt a gyülekezet felügyelő lelkipásztora. Előadásában arról szólt, hogy mit is jelent valójában a tanúság a tanítványok számára. Mit jelent tanúvá válni ott, ahol korábban csak Jézus oldalán mutatkoztak. Mennyire nehéz a magunk otthonában, a saját falunkban, városunkban bizonyságot tenni a hitünkről, a reménységünkről. De Jézus szavai beteljesednek az első Pünkösd alkalmával, amikor az addig gyáva és meghátráló Péter kiáll az emberek elé, és hirdetni kezdi a Krisztust. Pünkösd nélkül, Isten Szentlelke nélkül hiábavaló lenne a munkánk; hiábavaló lenne a próbálkozás. Azonban Isten munkája általunk érthetetlen csodává válik, amikor – Jézus szavaival – magától kezd növekedni az elvetett mag. Az előadás után énekszóval dicsértük az Urat, majd következett a folytatás. Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkész az igevers második szakaszát vette alapul, azt elemezve, mit jelent a tanúságtétel Samáriában. Az előadás központi részében elhangzott, miért is volt különösen nehéz terep Samária területe a tanítványok számára. A samáriaiakra Jézus korában úgy tekintettek, mint tisztátalanokra, hazaárulókra, keverék népre. Egy átlag zsidó egyáltalán nem is állt szóba ezekkel az emberekkel, még a földjüket is elkerülték, ha az északi és déli országrész között közlekedtek. Jézus pedig éppen a közfelfogással megy szembe, amikor beszélgetésbe kezd Jákób kútjánál a samáriai asszonnyal, vagy amikor példázatában egy samaritánust nevez irgalmasnak. Amikor elküldi az ő tanítványait szerte e világba, előbb haza küldi őket, majd következetesen arra a területre, amelyet ellenségesnek véltek. S amikor Fülöp mégis elindul, a Szentírás tanúsága szerint, örvendezve és lelkesen fogadják Samáriában. Mindannyiunknak van Samáriája, vannak határok, amelyeken nem merünk átlépni, vannak emberek, akiket elkerülünk, akiktől sebeket kaptunk, vagy rágalmakat, vagy akiket egyszerűen nem tartunk méltónak arra, hogy szóljunk hozzájuk. Ám nekünk is, ma is szól Jézus ígérete: erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön hozzátok, és akkor Samáriában is tanúim lesztek! Az előadás után a ráti gyülekezet ifjúsága szolgált énekszóval, majd egy rövid bemutatás után következett a Credo együttes zenei műsora. Istenes verseket hallhattunk megzenésítve, Ivaskovics József és Varga Katalin tolmácsolásában, roppant lélekemelő módon. A lelki táplálék mellett a testire is gondolnunk kellett, amit meg is tettek a ráti gyülekezet szorgos asszonytagjai. Csodálatosan előkészített szeretetvendégségen vehettünk részt, s az időt kellemes beszélgetéssel múlattuk. Végül visszatértünk a templomba, és közösen meghallgattuk az említett igevers záró szakaszának magyarázatát Kótyuk Zsolt előadásában. A Föld végső határáig való eljutást az előadó a Liebenzelli Misszió, a Wycliffe Bibliafordító Egyesület, valamint Molnár Mária munkásságán keresztül szemléltette. A misszió alapját négy pillérre helyezte az előadó: az élő Úr Jézus Krisztus jelenléte; az Iránta való szeretetünk és Vele való közösségünk; az Ő szavának való feltétlen engedelmességünk; valamint életet adó üzenetében maradéktalan továbbadása. Ma is ezen múlik, kikhez jut el rajtunk keresztül az Evangélium. Az alkalmat énekszóval zártuk, s rövid búcsúzkodás után, lelkileg felüdülve hazaindulhattunk. Istené legyen mindezért a dicsőség!