Mindenki lehet a maga módján angyal

2010. Mar 19., szerző: Adminisztrátor

Kolozsvári teológusok a Sámuel Alapítványnál

Hat fős delegáció érkezett március 2-án a Sámuel Alapítványhoz. A csoport főként a kolozsvári teológia hallgatóiból állt, akik azért érkeztek Kárpátaljára, hogy az erdélyi testvérek meleg köszöntése mellett egy több mint negyedévig tartó szorgalmas munka gyümölcsét átnyújtsák: személyre szóló ajándékcsomagokat a gyermekotthonok kicsiny lakóinak.

Az ajándékozás ötlete Tolnai János, 5.-es teológushallgatótól származik, aki mint megtudtuk, maga is félárva, így mélyen átérzi a hányatott sorsú gyermekek helyzetét. Személyesen keresett fel ismerős lelkipásztorokat, majd társaival arra szentelték a hétvégéket, hogy erdélyi gyülekezetekben igeszolgálatokat végezzenek. Nem volt olyan gyülekezet, ahol nem fogadták volna szívesen a kezdeményezést, vagy ahol azt kérdezték volna, hogy miért pont Kárpátalja, hiszen Erdélyben is vannak árvák. Amikor kiderült, hogy miről van szó, ki-ki a maga módján segítette is. Így adomány és perselypénz formában megkapták azt a bizonyos összeget, amit a beregszászi árvák számára gyűjtöttek.

Majd a gyermekek adatai megtudva, személyre szólóvá tették az ajándékok listáját. Mindenki korosztályának megfelelően azt kapta, amire szüksége volt.

Két-három óra kárpátaljai tartózkodás után eldöntöttem magamban, hogy megérte az egész fáradozás, fogalmazott Tolnai János, mert bár mindez csekély kárpótlás ahhoz képest, amin ők keresztül mentek, a mosoly, melyet az arcukon láttunk, minden fáradságot feledtetett. Arról is beszélt, hogy ugyan ez volt az első jótékonysági akciójuk, de bizonnyal nem az utolsó is. Mert, ahogy vallják, szükség van ilyen ünnepi alkalmakra ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek rá: Isten tényleg segít rajtunk. És bár mesébe illőnek tűnhet, mégis mindenki lehet angyal a maga helyén és módján.

A teológusok tehát már most terveken szőnek arról, hogyan folytathatnák az elkezdett szolgálatot az elcsatolt területeken élő magyarok között. Kárpátalján otthon érezték magukat, ami – így fogalmazott Tolnai János – természetes református magyarok között.

s. k.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.