Ülésezett a Generális Konvent
2010. Feb 25., szerző: AdminisztrátorA közös kasszáról és a Kárpát-medencei reformátusok lapjáról is tárgyalt a Generális Konvent elnöksége Javaslatot tett a Magyar Református Egyház költségvetéséről a Generális Konvent elnöksége. Az egységes Magyar Református Egyház közös képviseleti testülete feburár 24-i és 25-i délvidéki ülésén tárgyalt arról, hogy az egyes részegyházak mennyi pénzt tegyenek a közös kasszába. A számok kialakításánál figyelembe vették a határon túli részegyházak kisebb teherbíró képességét. A pénzből az egységes református egyház közös feladatait valósítják majd meg. A költségvetést a Generális Konvent plenáris ülésén fogadják el május 27-én Komáromban. reformatus.hu
Az elnökség határozott a közös Kárpát-medencei református újságról is, amelyről nemcsak az egyházi vezetők, hanem a református újságírók is tanácskoztak korábban. A Generális Konvent elnöksége elképzelése szerint megerősítik azt a közös média felületet és adatbázist, amelyet minden református médium használhat, ezzel is erősítve a református egységet. Az elnökség úgy döntött, hogy a jövőben minden esztendő május 22-én, az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának évfordulóján megjelentet egy magazinszerű periodikát 35 ezer példányban. A színes, tartalmas újság a magyar reformátusság életét és hagyományait is bemutatja majd.
A bácsfeketehegyi elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy a Generális Konvent május 27-én ülésezik a felvidéki Komáromban.
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.