A természet, a haza és Isten szeretete

2009. Sep 21., szerző: Adminisztrátor

Dr. Hegedűs Lóránt, nyugalmazott püspök Kárpátaljára látogatott. Itt tartózkodása során látogatást tett beregszászi főiskolán, a beregszászi gyülekezet nagytermében könyvbemutatót tartott, a mezőgecsei gyülekezetben evangélizált és többek között ellátogatott a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba. A természet, a haza és Isten szeretetére buzdította hallgatóit.


– A világ egyik legszebb vidéke a Tisza forrásvidéke, ahol a legnagyobb törtélelmi szenvedést átélő nép maradhatott meg a jövő számára – mondta. Ugyanitt – hasonlóan a Kárpát-medence más területeihez – az emberiség életlehetúségeit veszélyeztető életforma uralkodott el. Ami pedig rajtunk áll, tegyük meg védelmében! „Soha ne szennyezzük a természetet, hanem mindig tisztítsuk, soha ne megvessük, hanem mindig virágoztassuk! Embervoltunk fájdalmasan nagy és alázatosan büszke ragyogása egy viruló környezetben mutassa meg azt, hogy milyen nagy szó az öntudatlan világmindenségben tudatos lényeknek lenni, akik megértik a mindenséget, akik személyes, tudatos kapcsolatba léphetnek a fákkal és az állatvilággal, és akik szeretetközösségbe léphetnek embertársaikkal, imádattal tekintve az örökkévaló szeretet Istenére!” – fogalmazott.

Előadása során a magyar nyelvet a legcsodálatosabb anyanyelvnek nevezte, melyről Mezzofanti bíboros, aki 103 nyelvet beszélt és Sir John Bowring, a világutazó nyelvtudós teljesen elfogulatlanul, mint olasz és angol anyanyelvű tudósok megállapították, hogy tökéletesen páratlan a maga nemében. – Értékének tudatában nekünk saját anyanyelvünket mondhatatlan értéknek kell tartani, és nem szabad felelőtlenül bánni vele – hangsúlyozta. – Nem szabad idegen iskolákba íratva gyermekeinket egy nagyobb, későbbi jövedelem érdekében kockáztatni azt, hogy ők megtanuljanak magyarul írni, olvasni, a magyar nyelvtant és a magyar irodalmat a maga kibontakozásában megismerni, és ezáltal ezt a legszebb nyelvet megĹ‘rizni az emberiség számára.
Végül az Isten szeretetéről beszélt a hallgatóknak, amit sokan a mai gyakorlati, anyagias és pénzközpontú világban egy lelki, fölösleges ráadásnak és egy megfoghatatlan bizonytalansági tényezőnek könyvelnek el. Mint mondta, ezek az emberek elfelejtik, hogy a 20. században is a bálvány istenek, a hamis abszolútumok, a legmagasabbra helyezett, legalacsonyabb rendű valóságok tettek tönkre és juttattak világháborúba, totális diktatúrákba, a végső pusztulás szélére bennünket. Látjuk, hogy a faji imádat, a társadalmi osztály paradicsomteremtő imádata, ahogy most a pénz imádata is, halálba viszi az egész emberiséget. Az általános közvéleményben egy olyan istentudatot, egy olyan hazafiúi életérzést, és egy olyan természet és világszeretetet kell építeni mindenkiben – folytatta, – hogy a pusztító erők meghátráljanak, és elmondhassuk Adyval: és mégis, mégis, élni jó...
Szabó Árpád, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy a gimnázium vezetősége újraindulásától kezdve szem előtt tartja a fent említett szempontokat (a természet, a haza és Isten szeretetét), a tudás mellett nagy hangsúlyt fektetnek mind a nevelésre, mind pedig az egyházhoz való kötődésre. Az intézmény jelenlegi helyzetéről szólva a Kárpátalján élő magyar közösségek egyre elnehezedő helyzetét emelte ki, melynek árnyéka a gimnáziumra is rávetül. Míg régebben a jelentkezők száma 200-180 volt, melyből 60-an nyertek felvételt, most 70 körül mozog, s ebből vesznek fel ugyanannyit. – Sajnos most szembesülünk azzal, hogy a magyar iskolákban egyre csökken a gyerekek létszáma. Kisbégányban pl. már nincsenek magyar osztályok, Gecsében nem nyílt magyar osztály... Azt gondolom, mi tartozunk a kárpátaljai magyarságnak annyival, hogy ahogy elhatároztuk, elitképzést fogunk folytatni, és az elveinkhez hűek maradunk. Ha nagy nehézségekbe is ütközik, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez továbbra is így maradjon – fogalmazott a magyar gimnázium igazgatója.
s.k.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.