Módszertani központ nyílt Beregszászban

2009. Sep 21., szerző: Adminisztrátor

2009. augusztusában módszertani központ nyitotta meg kapuit az KRE Tanügyi Bizottságának kezdeményezése nyomán. A létesítmény azzal a céllal jött létre, hogy segédeszközökkel, ötletekkel segítse a hitoktatók munkáját, koordinálja az egyházkerületben folyó tanügyi alkalmakat (hittanversenyek, hitoktatóképzők és továbbképzők stb.).
A módszertani központ a Kárpátaljai Ifjúsági Szervezet házában, a KRISZ-pontban kapott otthont. Az első nagy feladata a mintegy 9000 hittanfüzet gyülekezetekhez juttatása volt, amelyben nagy segítséget nyújtottak a beregszászi gyülekezet fiataljai. Szeptember első heteiben összeállt egy könyv- és hangzóanyag tár is, mely folyamatosan bővül, s ahol különböző kézi-, módszertani-, illetve háttér-információkat tartalmazó könyvekhez, igemagyarázatokhoz, újságokhoz, órai segédeszközökhöz (szemléltetők, játékok, óratervek), CD-khez és DVD-khez juthatnak az érdeklődők. Szükség esetén kikölcsönözésre szintén lehetőség van. A tervek szerint a későbbiekben különböző technikai eszközöket (pl. DVD lejátszó, projektor) is igénybe lehet majd innen venni.

A központ egyfajta összekötő szerepet is betölt. Ide futnak be, és innen jutnak el az érintettekhez a tanügyi bizottság rendezvényeivel kapcsolatos információk, a hitoktatást érintő kérdések, illetve válaszok.
Nyitvatartás:
Hétfőtől csütörtökig: 8.00-10.30
Pénteken: 9.00-14.00
Elérhetőség:
Cím: KRISZ-pont, Beregszász 90202, Széchenyi utca 48.
Honlap: www.reformatus.com.ua/lap/tanulmanyibizottsag
e-mail: hitoktatas@gmail.com vagy csillagtimi@msn.com
skype: olasztimea
telefon: (8241)42609 (KRISZ-pont)
mobil: +380661261830
Olasz Tímea,
a módszertani központ koordinátora

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.