Püspöki találkozó Rimaszombaton

2009. Aug 28., szerző: Adminisztrátor

Kedden délelőtt Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke Rimaszombaton, hivatalában kereste föl a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Elnökségét. A látogatásnak különös aktualitást adott a szlovák kormányzat magyarsággal szemben meghozott ellenséges intézkedései, amelynek hatásairól is tanácskoztak. Az egyházi vezetők elítélték a Sólyom László látogatásával szembeni augusztus 21-i durva és indokolatlan szlovák fellépést. Fazekas László püspök, Fekete Vince főgondnok és Bölcskei Gusztáv megvitatták a szlovákiai magyarság érdekében tehető közös lépéseket. A szlovákiai kormányzat akciói félelmet és bizonytalanságot gerjesztenek a felvidéken élő magyarok között, érthetetlen, hogy az Európai Unió egyik tagállamában hogyan születhetnek sorozatosan a kisebbséget korlátozó és ellentéteket szító döntések – fogalmazott Fazekas László püspök. Az egyházi vezetők elkötelezték magukat a megbékélés munkálása mellett, amibe szándékuk szerint bevonnak külföldi egyházakat, egyházi szervezeteket. Megállapodásuk szerint a két egyház együttműködik abban, hogy a szlovák nyelvtörvény szeptember 1-jei életbelépésének hatásait feltérképezzék és esetleges negatív tapasztalataikat megosszák hazai és nemzetközi egyházi és közéleti fórumokon. A tervek szerint a szlovákiai magyarság helyzetével kapcsolatos további egyeztetéseket és a megbékélés munkálásának konkrét útjainak keresését az egységes Magyar Református Egyház keretében, a szeptember végén sorra kerülő Generális Konvent elnökségi ülésén folytatják.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.