Felnőttkonfirmáció Újbátyúban

2009. augusztus 23-án ünnepi istentiszteletre hívogatta a harangszó a híveket az újbátyúi református templomba. Az ünnepi alkalom az első felnőttkonfirmáció volt a gyülekezet közösségében.

Az istentiszteleten, Barta Ferenc segédlelkész hirdette Isten igéjét az Ézsaiás könyve 40. részének 1. verse és a Lukács evangéliuma 2. részének 22-32. versei alapján. Az igehirdetés során a lelkipásztor a következő gondolatokat osztotta meg a gyülekezettel: mit jelent az, hogy én a Jézus Krisztusé vagyok? Azt, hogy Isten rendelt el erre az életre, és ezzel az élettel egyszer majd neki kell elszámolnom. Nagy dolog az, hogy Jézus Krisztusé lehetek.

Nagy dolog az, hogy elmondhatom, és hitvallás lehet az életemben, hogy bármilyen nyomorúság vagy fájdalom van az életemben, valakihez mindig mehetek vigasztalásért. Megváltómhoz, Jézus Krisztushoz. Nagy dolog, hogy ebben a mai világban tartozunk valakihez.
Mivel először került sor ilyen alkalomra, többen feleslegesnek tartották, vagy éppen azt mondták: „elment az eszetek”, „idősek vagytok már ehhez”. Pedig nem! Tanulni soha nem késő. Ezt bizonyítja az is, hogy a legidősebb konfirmandus 57, a legfiatalabb pedig 17 éves. A konfirmációra, csak úgy, mint a fiatalok, kátéórák keretein belül készültek fel, melyeket kezdetben Nagy János, az idén pedig Barta Ferenc lelkészek tartottak.
Ezen a napon 13 felnőtt – 3 férfi és 10 nő – vállalkozott arra, hogy Isten és a gyülekezet előtt tegyen fogadalmat arról, hogy Jézus Krisztus igaz követője kíván lenni. A nyilvános hitvallás után énekszóban tettek bizonyságot hitükről, majd két személyes bizonyságtételt – Demjén Miklós és Gugolya Éva – hallhatott a gyülekezet. A konfirmáltakat elsőként a gyülekezet gondnoka, Demjén Miklós köszöntötte, aki egyben a konfirmandusok sorát is gyarapította. Ezt követően, a gyülekezet orgonistája – Ember Orsolya – J. S. Bach g-moll Prelúdium c. orgonajátékával folytatta a köszöntések sorát.
Reméljük, hogy nem egyszeri alkalom volt ez a konfirmáció, hanem a jövőben is lesznek olyan felnőttek, akik Isten és a gyülekezet előtt megvallják hitüket, és vállalják azt, hogy ha kell, idős fejjel is leülnek tanulni, elsajátítani mindazt, amit egy református egyháztagnak illik ismernie. Hisz ma már vége annak az időnek, amikor tiltva volt a templomba illetve a hittanórára járás. Nem kell titokban konfirmálni vagy úrvacsorázni. Hisszük, hogy Isten munkálkodik az emberek szívében, s talán azok lesznek a következő csoport tagjai, akik ma még bátortalanok, vagy mindezt nevetségesnek és haszontalannak tartják.
Mindenért Istené legyen a dicsőség!
Ember Orsolya, orgonista-kántor