Befejeződött a ráti templom belső felújítása

2009. Aug 23., szerző: Adminisztrátor

Hálával a szívünkben gyülekeztünk 2009. augusztus 9-én templomunkban, hiszen felújítva, megszépülve várta a gyülekezetet. Több, mint egy hónapnyi fáradságos munka, erőfeszítés; komoly anyagi áldozatok, de legfőképpen Isten kegyelme révén újulhatott meg a szent hajlék...

A munka koordinációját gondnokunk Hajdu István, valamint pénztárnokunk, Demes Ferenc végezte; akik minden mást félretéve odaszánták az elmúlt hónapot a templom felújítására. Ám rajtuk kívül sokan mások is részt vettek a munkálatokban.

Szinte minden nap jöttek a gyülekezet tagjai, ifjak és idősebbek egyaránt, hogy a maguk tehetségével hozzátegyenek a munkálatokhoz. A falak immár teljes mértékben szigetelve vannak, majd glettelés és friss festés került rájuk. A templom padozata javítva és festve volt, a szószék is megújulhatott. A karzat alatti részt, amely igen rossz állapotban volt, sikerült teljesen rendbe hozni. Az elavult elektronikát, kapcsolókat, égőket egyik ifisünk hozta rendbe. A munka anyagi terheit a gyülekezet egésze a magáénak érezte, így sikerült önerőből elvégezni a szükséges munkálatokat...

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.