Biciklitúra a Hoverláig
2009. Aug 15., szerző: AdminisztrátorA Beregszászi Református Egyházközség Kacsó Géza lelkész vezetésével augusztus 10-14. között immár harmadik alkalommal szervezett nyári biciklitúrát, idén 34 fő részvételével. A vállalkozó kedvű résztvevők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának udvarán gyülekeztek, majd a Nagyberegi Református Líceumtól, valamint a beregszászi gyülekezettől kölcsönzött kerékpárokon eredtek útnak. A csomagok és élelmiszerek, a tartalék kerékpárok és pótalkatrészek külön mikrobuszba kerültek, mely a későbbiekben végig a túrázók nyomában haladt. Birta Zoltán szervező – a Beregszászban működő Sion Rádió adásszerkesztője – ismertette a túrával kapcsolatos tudnivalókat és szabályokat, kiemelve az egymásra és a biztonságos közlekedésre való odafigyelést. Majd Kacsó Géza lelkipásztor igehirdetését követően megkezdődött a nem mindennapi túra.
Mint Kacsó Géza lapunknak elmondta, a korábbi túrákon első alkalommal Volócig és a Sipot-vízesésig, másodszor pedig a Rika–Tereblja víztározót érintve a Szinevéri-tóig kerekeztek el a résztvevők. Idén a túra résztvevői a Beregszászi Református Egyházközség és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) tagjai, cserkészek, valamint anyaországi fiatalok voltak. A túra fő célja – Aknaszlatinát és Európa-közepét érintve – Ukrajna legmagasabb pontja, a Rahói járásban található, 2061 méter magas Hoverla megmászása volt. Az első éjszakát a viski parókián, a másodikat már a Hoverla lábánál felvert sátortáborban töltötte a csapat. A csúcs megmászására csak a következő napon került sor. A negyedik napot Técsőn töltötték, majd a következő nap hazakerekeztek.
Mint a tiszteletes elmondta, a túra során gondot fordítottak a lélek építésére is: minden reggel áhítattal és imával kezdődött, a nagyobb pihenők alkalmával pedig igemagyarázatot tartottak, melyek alkalmával Ábrahám utazásának története szolgált lelki táplálékul.
A szervezők köszönetüket fejezik ki a Dorcas Segélyszervezetnek és a Református Diakóniai Központnak, a Beregszászi és a Viski Református Gyülekezetnek, valamint a Nagyberegi Református Líceumnak a túra megvalósításához nyújtott nagylelkű segítségért.
F. Zs.
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.