Sátoros táborozás

2009. Aug 12., szerző: Adminisztrátor

2009. augusztus 3. és 8. között - az Úr segedelmével - egy csodálatos alkalmat szervezhettünk meg az ifjúság számára. Ungvár, Ungtarnóc, Rát és Minaj fogott össze, hogy az immár évtizedes ungvári táboros hagyományt tovább vigyük és színesítsük. A tábor helyszínéül a jól bevált Turja-Remetét választottuk. Hegyekkel körülvéve, egy kis folyó melletti tisztáson táboroztunk le.

A hét egy feltöltekezési lehetőség volt mindannyiunk számára. Lelkileg és testileg is pihenhettünk, elzárva a külvilág zajától. Elektromos készülékektől, autóktól, telefoncsörgéstől mentesen lehettünk egy kicsit az Isten közelében.

A programunk egyszerű és mégis színes volt. Reggelente áhítattal nyitottuk a napot, ahol is Mózes életével foglalkozhattunk egy kissé szokatlan módon. Délután volt egy-egy előadásunk, az ifjakat foglalkoztató tematikában. Esténként pedig evangelizációs alkalmak voltak. A reggeli alkalmakat Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkész tartotta. A délutáni előadásokat a katechéták, név szerint Szimkovics Edina tiszteletes asszony, Bolyog Beáta, Sánta Diána és Varga Katalin.

Az éneklést is többen vezettük: Szimkovics Edina, Rjaskó Natália, Varga Katalin, valamint Szimkovics Tibor szolgáltatták a zenét.

Az étkezéssel sem volt gond, ritka szorgos, együttműködő csapat volt a mienk. Míg az erősebb nem fát gyűjtött az erdőben, addig a hölgyek előkészítették a főznivalót. Bolognai spagettitől, bográcsgulyáson át egészen a brassóiig mindenben volt részünk. Az Úr gondot viselt a testi táplálékról is a lelki kenyér mellett.

A szabadidőt nem volt nehéz kitöltenünk, hiszen egy szinte érintetlen, csodálatos természeti jelenség a tisztás, ahol táboroztunk. A hagyományos focimeccsektől, az úszáson át az ismerkedős játékokig mindent kipróbáltunk. Az estéket sokszor éjfél utánig is a tábortűznél énekelve, beszélgetve töltöttük. Talán elég annyi, hogy az alvással soha nem volt gond...

Áldott legyen mindezért az Ő neve!

Szimkovics Tibor

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.