Új frekvencián az Európa Rádió

2009. Jul 31., szerző: Adminisztrátor

FM 100,5 - Zemplénben is fogható
2009. július 28-án ünnepélyes keretek között adták át az Európa Rádió új, nyíregyházi frekvenciáját, mely azért különösen érdekes számunkra, mert ennek hatósugarába több zempléni település is beletartozik.
Az ünnepség elején az Animus csengettyűs együttes nyűgözte le a régió közelebbi és távolabbi pontjairól érkezett vendégeket, akik hosszas tapssal hálálták meg a színvonalas előadást.


Bacsó István az Európa Rádió ügyvezető igazgatója köszöntése mellett röviden összefoglalta a Rádió történetének főbb állomásait, amiben részletesen kitért arra is, hogy jelenleg a most indult nyíregyházi frekvencia mellett a rádió hallható Miskolcon, Mezőkövesden, Kisújszálláson, és Záhony régiójában is. Az országos lefedettséget megcélzó tervek mellett szólt arról, hogy a rádió műsoraiban a közszolgálatiságot megtartva kíván hitéleti tartalommal szólni, azért, hogy ne csak a reformátusok, hanem az „érdeklődők" között is hallgatókat találjon.

Bölcskei Gusztáv a tiszántúli református egyházkerület püspöke köszöntésében elmondta, hogy a rádió mustármagnyi kezdete terebélyesedik és lassan összeérnek az egyes adókörzetek. Az egyháznak felelőssége, hogy megragadjon minden olyan eszközt, ami eljuttathatja a teremtett világ lakóihoz az evangéliumot, ezt szolgálja az Európa Rádió küldetése is. Az elmúlt időszak azt is megmutatta, hogy a rádió a hétköznapi dolgokban a korrekt tájékoztatásban is elöl jár, esetenként a „hangadó körökkel" ellentétben is.

Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy a nyíregyházi a legnagyobb teljesítményű adója a rádiónak, amit hasonlíthatunk egy nagy templomhoz is. A rádió szolgálatában óriási lehetőség az, hogy ebbe a „templomba" sokan bejönnek és bejöhetnek, de ezért különösen is nagy felelősség és kihívás, hogy milyen tartalmak hangoznak el benne. Rövid visszatekintést hallottunk arról, hogy hogyan nőtte ki magát a két egyházkerület rádiós kezdeményezése a miskolci műsoridő-vásárlásból sok-sok apró lépésen át a jelenlegi terebélyes állapotába, melyet a már egyre több megbecsülés jellemez. Ebben az állapotban már arra is egyre több figyelmet fordíthatunk, ami igazán fontos: mindenki számára, aki véletlenül téved be ebbe a „templomba", egyértelmű kell, hogy legyen, ez a rádió értéket hordoz, és előbb vagy utóbb eljut oda, hogy ez az érték az evangélium.

Az új frekvencia befogadó-közössége képviseletében Kozma Péter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte az alkalmat, aki köszönetet mondott a rádió részéről eddig megtapasztalt korrekt munkáért, és felhívta a figyelmet a médiában dolgozók különös felelősségére. A média feladata közé sorolta anyanyelvünk ápolását is, az értékek és hit közvetítését is.

Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult, ami előtt a pohárköszöntőt Ábrám Tibor a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka mondta, amiben említést tett a Lévay gimnáziumban indult média és kommunikáció szakról, és megköszönte az ebben nyújtott szakmai segítséget az Európa Rádiónak.

Az Európa Rádió nyíregyházi frekvenciája a FM 100,5 MHz-en hallható, kerületünkben a Zempléni egyházmegyében lakók részére különösen ajánljuk szeretettel, hiszen ott ez az új frekvencia sok olyan településen fogható, ahol előtte erre nem volt lehetőség.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.