A nagyberegi líceum kollégiumának alapkőletétele

Csodát művel az Úr

Az alapítók, a fenntartók, az igaz hívő emberek, a Nagyberegi Református Líceum tanárai, diákjai s azok szülei, meg sok-sok jószándékú ember évek óta imáikban hordozzák ennek az intézménynek a sorsát. Tizenhat évvel ezelőtt Kárpátalján elsőként indult itt meg a keresztyén szellemben történő tehetséggondozás. S nem is akármilyen sikerrel, hisz végzősei közül többen is lelkészek, hitoktatók lettek, illetve keresztyén orvosok, mérnökök, pedagógusok, különböző jól felkészült, istenfélő szakemberek kerültek ki a líceum falai közül. Az utóbbi időben mégis viharfelhők gyülekeztek felette, hisz a jelenleg leánykollégiumként és étkezdeként működő egyik épületüket a falu vezetése visszaigényli. Kollégium híján pedig nem tud működni az intézmény. Pedig erre az iskolára nagy szükség van! Ezt sokan felismerték. És segítségüket ajánlották fel, imádkoztak azért, hogy fennmaradjon a hajlék, az az iskola, ahová az egyházellenes szovjet politikát követően elsőként jelentkezhettek azok a fiatalok, akik nem csupán tudásra, ismeretekre, de valami többletre, Isten közelségére is vágytak.

Június 12-én végre sor kerülhetett az új kollégium alapkőletételére. A templom előtti földrész – a kollégium leendő épületének helye – eldúzerolva várja, hogy végre megkezdődjön az építkezés. A líceum parkosított udvarában alapkőletételre gyülekezik a tömeg. És fejük fölött ismét viharfelhők gyülekeznek, mintegy figyelmeztetésként: nem lesz könnyű.
De nem szabad feladni! Ezt mindenki tudja. S tudjuk: nehéz helyzetekben a segítség csak Istentől jöhet. Hozzá kell hát fohászkodni, Tőle kell kérni a megerősítést. Ezzel a hittel vonult az ünneplő gyülekezet Isten házába, hogy ott elcsendesedve Hozzá fohászkodjon.
A megjelenteket Tóth László lelkészigazgató, illetve szívhez szóló szép énekkel a líceum énekkara üdvözölte. Majd Zán Fábián Sándor hirdette Istennek igéjét a Zsolt 46, 9–12 alapján. Igehirdetésében azokról a csodákról szólt, melyeket ez az intézmény fennállása óta megtapasztalhattunk. Egykoron itt ideológiai központ működött ott, ahol most Isten igéjének szellemében nevelik az ifjúságot. A reménytelent a reményteljes, az istentelent az isteni váltotta fel. Csodálatos az is, hogy minden nehézség, gáncsoskodás ellenére vannak itt diákok, pedagógusok, hogy ebben az intézményben erkölcsre és tisztaságra nevelnek. Csodát művelt az Úr! Ezért nem szabad csüggedni: bízni kell, hogy most, ebben a megpróbáltatásban is megsegít Isten. A püspök úr beszélt a kárpátaljai magyar oktatás nehéz helyzetéről, a szülők és mindannyiunk felelősségéről. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad csüggedni, bízni kell, hisz nekünk van Világosságunk, Jézus Krisztus, ezért építhetünk iskolát! Nem dobbal kell verebet fogni, hanem el kell csendesedni, az Úrban, a mi Istenünkben kell bízni, aki jóindulatúvá teheti azokat, akik segítik az építkezést. Az angol reformátusok mellénk álltak, ez is jelzi: Isten segítő kezet nyújtott. Az Úr megmutatta hatalmát, minden akadályt legyőzve épülhet a kollégium. A Seregek Ura velünk van, Ő az, aki ígéretét megtartja, jövőt szán a Benne hívőknek, mondta Zán Fábián Sándor.
A támogatók nevében Nigel Uden, az Angliai Egyesült Református Egyház moderátora szólt az egybegyűltekhez, aki hangsúlyozta: Isten békéjét kell megmutatni a fiataloknak. A „második templom” dicsőségéről szólt, arról hogy az a megbocsátás, az egység helye, s abbéli reményének adott hangot, hogy az épülő kollégium új lehetőségeket, jobb életminőséget kínál majd az itt tanulóknak. A vendég ezúttal egy Bibliát helyezett el abban az urnában, melyet később az udvaron az alapító okirattal, a jövőnek szánt üzenettel együtt Zán Fábián Sándor, Nigel Uden, és Csengeri János helyezett el a leendő épület alapkövében.
Csengeri János, a Magyar Köztársaság beregszászi vezető konzulja Gémesi Ferenc szakállamtitkár köszöntőjét tolmácsolta, s ígéretet tett arra, hogy Magyarország vezetése is támogatja a kollégiumépítést. Abbéli örömének adott hangot, hogy ezúttal az két eu-s ország – Anglia és Magyarország – fog össze egy még nem eu-s ország oktatási intézményének megsegítésére.
Szeret az Úr, mindig ad segítő kezet, idézte Jeremiást Tóth László lelkészigazgató, aki köszönetet mondott a támogatóknak. A diákok versben, énekben tettek bizonyságot hitükről, hazaszeretetükről, ami még inkább megerősítette a jelenlévőket: érdemes ezekért a diákokért áldozatot hozni.
Hogy nem lesz könnyű az építkezés, azt tudjuk, hisz mindig is ellenszélben éltünk, de hisszük, jó irányban haladunk, amikor a jövő érdekében, Isten dicsőségére cselekszünk. Istené a dicsőség! - Soli Deo Gloria!
Kovács Erzsébet