Presbiter-konferencia Izsnyétén

Miért jó reformátusnak lenni? 2009-ben a Kálvin-év kapcsán a Beregi Egyházmegye missziói bizottsága konferencia-sorozatot indított presbiterek és gondnokok számára, melynek témája: Miért jó reformátusnak lenni? A bizottság tagjai fontosnak tartják a gyülekezeti tisztségviselők identitásának megerősítését, a református tantételek tanulmányozását. A konferenciára a tervek szerint kéthavonta kerül sor.

Elsőként februárban Borzsován, majd április 18-án az izsnyétei református templomban gyűltek össze a Bereg megyei presbiterek, akiket Harsányi Béla helyi lelkész köszöntött. Ezen a napon a sákramentumokról, a keresztség és az úrvacsora református értelmezéséről beszélgettek.

Nyitóáhítatában Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke Ezékiel könyve második részének első tíz versét magyarázta. Arról az Istenről beszélt, aki számon tart, megszólít és feladatot ad. Hogyan? A Lélek által, ahogy ez Ezékiel prófétával is történt. Ő a Lélek által állt talpra. És Isten bennünket is talpra kíván állítani. Mert aki nem áll, az nem tud másokat felsegíteni. Aki nem hallja az igét, nem adhatja tovább. És akinek nincs küldetése, céltalanul él, de nem hiába. Sokszor gondolja az ember, hogy fölöslegesen van ezen a földön. Pedig Isten nem ajándékoz hiába életet, nem ad gyülekezeti tagokat a névjegyzékbe! Isten soha nem hív, ha azzal nincs célja. Ha szól, feladatot is ad az embernek.
Talpra, Kárpát-medence református népe, presbiterek Bereg megyében, hogy a heverők, elesettek végre felállhassanak! – biztatott Zán Fábián Sándor püspök.
Szanyi György halábori és borzsovai lelkipásztor előadásában azt vázolta, mi is a keresztség, és miért jó azzal élni. Elmondta: a keresztelési gyakorlatunk sokszor gyülekezetenként változó, betanult szertartás, amihez szeretünk ragaszkodni. Azonban a keresztségben nem az a lényeges, ami történik, hanem amiről szól: Isten felajánlott kegyelme nyilvánul meg benne.
A keresztségben fontos a hit szerepe. A sákramentumokból annyit nyerünk, amennyit hittel el tudunk fogadni. Jézus parancsba adja a sákramentumokkal való élést. Ha azt az ember megveti, a kegyelmet utasítja el, ahogy Kálvin fogalmaz.
Isten köti magát a sákramentumokhoz. A keresztség kiszolgáltatásával egyidejűleg cselekszik egy gyermek életében – vázolta a lelkipásztor. Hangsúlyozta a gyülekezet szerepét a keresztségre való nevelésben, felkészítésben, abban, hogy a keresztség ünneppé legyen az egész közösség számára.
Keveset hallunk arról, miért kell egyáltalán úrvacsoráznunk, miért fontos ez. Hiszen elvan az ember nélküle is, fogalmazott a következő előadás során Kacsó Géza, beregszászi főiskolai lelkész. Jézus parancsa az, hogy az embernek magához kell venni az Ő testét és vérét. Ez nem csupán lehetőség, amit megtehetek, hanem parancs, amit nem kerülhetek ki. Az úrvacsora titokzatos belső közösség Jézus Krisztussal. Ahogy a bor meg a kenyér a test részévé válik, ugyanígy lesz az úrvacsora jelképe szerint Jézus Krisztus eggyé velünk.
Az úrvacsora emlékezés és jövőbetekintés egyaránt. Krisztus vére árán miénk az örök élet, és Vele élhetünk a jelenben is.
Az úrvacsorához azonban hit szükséges. Csak annak élet ez, akinek Jézus Krisztus halála jelent valamit. Nekünk szól, akik Jézussal szeretnénk járni, és mégis annyiszor megbotlunk. Hitünk bensőséges titka, becsüljük meg, kezeljük ajándékként, és lássunk tisztán az úrvacsorával kapcsolatban!
Presbiteri konferenciára legközelebb június végén vagy július elején Mezőkaszonyban kerül sor, ahol az egyházfegyelemről esik szó.
S.K.

Kapcsolódó Galériák