Megújult a kígyósi református templom

2008. Sep 29., szerző: Adminisztrátor

Ahol a menny a földdel összeér
A Szülőföld Alap anyagi támogatásának, valamint a helyi egyházközség tagjainak odaadó munkájának köszönhetően megújult az ősi református templom.

Az eseménynek emléket állító hálaadó istentiszteletre – számos Bereg megyei református küldöttség részvételével az elmúlt vasárnap került sor. A falu házai fölé emelkedő dombon álló, csaknem 700 esztendős isteni hajlék falai a 2006-os novemberi földrengés nyomán repedeztek meg. Ezért vált szükségessé a felújítás.
Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet, idézte a zsoltáríró szavait az igét hirdető Zán Fábián Sándor református püspök.

Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. Életünkben hányszor van olyan alkalom, amikor tétovázunk, pedig sürgősen lépni kellene, emlékeztetett rá az igehirdető. A mostanra megújult Isten háza legyen az a hely, ahol az úr útmutatásainak megfelelően cselekszünk, itt, erről a szószékről hangozzék az intő és határozott szó, amely az Úr rendeléseit megfogalmazza. Az itt töltött órák nyújtsanak optimizmust és reményt, hogy ragyogó szemű, bizakodó emberek töltsék meg ezt a házat. Az elmúlt évtizedek megpróbáltatásai mintha túlságosan is pesszimistává tették volna a kárpátaljai reformátusok jelentős részét. Pedig mindannyian tudjuk és érezzük, hogy a Megváltónak szándéka van ezzel a magyar nemzetrésszel is. Hinnünk kell tehát benne, hogy van jövőnk.
A kevélységtől tartsd távol a szolgádat, idézte ismét a Szentírást a püspök, arra figyelmeztetve a híveket, hogy a hívő ember csak akkor tudja az Istenhez közel vonzani a kereső lelkeket, ha kellően alázatos. A megújult templomban a szószékről hangozzék el számos bölcs példázat. Ezek hétköznapi problémáinkra, egyéni és közös sorsunkra kínálnak majd megoldást. Ám a legtöbb szó itt mégiscsak a legfontosabbról essék. Arról, hogy az Úr Isten megváltott gyermekei vagyunk, s ennek megfelelően kell életünk dolgait intézni.
Pocsai Vince helyi lelkipásztor beszámolt a templomfelújítás menetéről, ismertette az isteni hajlék több száz éves történetét. Köszöntötte a gyülekezetet és Isten áldását kérte az itteni lelkész szolgálatára Nagy Béla, a KRE főgondnoka.
A környező gyülekezetek lelkészei egy-egy igeverset helyeztek a résztvevők szívére. A hálaadó istentiszteleten a gyülekezet női kara szolgált, valamint az alkalomnak megfelelő szavalatok hangzottak el. A templomszentelési istentiszteleten részt vett a tiszarádi testvérgyülekezet küldöttsége.
Kovács Elemér

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Képsorozat