A Tiszántúli és a Kárpátaljai Református Nőszövetség konferenciája

2008. Sep 29., szerző: Adminisztrátor

A nők hitvallása, elhivatása
Szeptember 27-én a Kárpátaljai és a Tiszántúli Nőszövetség közös konferenciájára került sor Makkosjánosiban.

Ahol Pocsai Vince helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, s mutatta be a kicsiny gyülekezetet. Szólt azokról a nehézségekről, melyekkel meg kell küzdeniük. Idén sikerült újrafedni az 1380-ban épült templomot. Bár ezzel súlyos adóságot vállalt magára a gyülekezet. Hisz csupán a födém cseréjét tervezték, de menet közben kiderült: a tetőszerkezetet teljesen le kell cserélni, mert a gerendák elkorhadtak. Sajnos emiatt nem tudták elvégezni a belső felújítást, pedig a két évvel ezelőtti földrengés jelentős károkat okozott.

Erről tanúskodnak a falak repedései. A lelkész ezúttal is segítségért imádkozott.

A konferencia nyitóáhítatát Gulácsy Lajos nyugalmazott püspök tartotta, aki Pál második Timótheushoz írott levele első részének 4–6. verse alapján arról szólt, hogyan vélekedett az apostol a nők szolgálatáról.

Már ő is az anyákról, a nagymamákról beszélt. De hol voltak akkor, és hol vannak ma is az apák? – tette fel a kérdést Gulácsy Lajos. Megcsappant a férfiak jelenléte az istentiszteleteken, a szolgálatokban. Ezért még több feladatot kell vállalniuk a nőknek: az Ádámokat is vissza kell állítani a szolgálatba. Az asszonyok hűsége, imádsága, istenfélelme segíti egyházunk megmaradását is, hangsúlyozta a nyugalmazott püspök.


Fábián Éva lelkésznő – a Biblia éve kapcsán – a Biblia hitelességéről tartott előadásában kiemelte: nem téríthetnek el bennünket igaz hitünktől a Szentírásban leírtakat a „tudomány” nevében megkérdőjelezők. Ember meg nem magyarázhatja Isten cselekedeteit, a Szentlélek munkáját. A hívő ember elfogadja a Szentírás minden szavát, és aszerint próbálja élni életét.

Dancs Edina munkácsi lelkésznő a bibliás kisasszonyok és nagyasszonyok – Anna Franke, Susan Wesley, Lorántffy Zsuzsanna, Dániel Polixénia és Árva Bethlen Kata példáját – állította a hallgatóság elé.


A magyarországi Dombrádról érkezett Sipos Kálmánné Bihari Katalin lelkésznő a záró istentiszteleten a Lukács 5, 1-11 alapján hirdette Istennek igéjét, amelyben arra figyelmeztetett: ha Jézus megszólít, a te életed is megoldódik. Csak el kell fogadni a szíved ajtaján kopogtató Megváltót, aki keres. Aki önmagát kínálja, s ezzel az életet adja. Kezdd újra az életedet, Vele, s akkor áldás lesz az életeden. Az Úr mindenkor meghallgatja a hozzá fohászkodókat, és küldetést ad számunkra: „Légy örömmondó békekövet!” Ha töredelmesen megvalljuk bűneinket, vállaljuk a Tőle kapott küldetést, akkor megtörténik a csoda a mi életünkben is, mondta az igehirdető.

A konferencia záró részében a résztvevő magyarországi és kárpátaljai nőszövetségek számoltak be munkájukról, az eredményekről és a nehézségekről. Többen kifejtették: Isten egyházának építéséért közösen tehetjük a legtöbbet: lelkészek, lelkésznék, hitoktatók, presbiteri- és nőszövetség, és minden gyülekezeti tag.

A Jánosiban megtartott konferencia szeretetvendéggel ért véget.
A Tiszántúli Református Nőszövetség küldöttsége számára pénteken kárpátaljai kirándulást szerveztek, vasárnap pedig a beregardói gyülekezetben vettek részt istentiszteleten, ahol ezúttal Sípos Kálmánné Bihari Katalin hirdette az igét.
Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.