Segített a Dorcas Segélyszervezet

2008. Sep 07., szerző: Adminisztrátor

Tiszta ivóvizet kapott Dercen

Víz. Olykor úgy tűnik, sok van belőle. Legalábbis, amikor áradás fenyeget. Hogy félünk tőle! Idén nyáron is voltak napok, hetek, amikor szerettük volna elzárni az égi csatornákat! Mert már túláztatta az eső a földeket. S voltak vidékek – a rahói járásban és a hágón túl –, ahol idén is pusztított az ár. A derceniek az elsők között siettek a bajbajutottak megsegítésére: élelmiszert, ruhaneműt vittek azoknak, akik mindenüket elvesztették. Közben az említett munkácsi járási település sokszor szomjúhozza a vizet. A tiszta, éltető vizet…
Dercen egyes területein ugyanis a víz teljesen hiányzik. Ide lajtos kocsival hordják az éltető folyadékot. Mosáshoz, mosakodáshoz sokan az esővizet gyűjtik össze az eresz alá helyezett hordókban, kádakban. S ahol van is a kútban víz, az sok, egészségre káros anyagot tartalmaz.

Hogy ezt a szovjet időkben folytatott intenzív mezőgazdasági termelés, vagy a falu határában állomásozó katonai alakulat által üzemeltetett rakétabázis idézte-e elő, vagy egészen más a szennyezettség oka, az máig nem bizonyított. De tény: Dercenben szinte négyszer magasabb a rákos megbetegedések száma, mint a járási átlag. A szakemberek szerint ezt valószínűleg a szennyezett víz idézi elő, tájékoztatta az avatóünnepség résztvevőit Máté Gyula polgármester, aki köszönetet mondott a Dorcas Segélyszervezetnek, a járási vezetőinek, a helyi református egyháznak és vállalkozóknak a segítségért, az anyagi áldozatért, aminek köszönhetően Dercenben felépülhetett a vízmű, s így a település népe tiszta ivóvízhez juthat.

Zsukovszky Miklós lelkipásztor arról számolt be, hogy a rákos megbetegedések magas számára dr. Vackó László és dr. Oroszi Pál, a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ orvosai még 2002-ben felhívták a figyelmet. Megpróbálták közösen keresni az okokat, s miután megvizsgáltatták a vizet, fény derült a probléma forrására. Persze önerőből a falu nem tudta megoldani a vízmű építését. Zsukovszky Miklós lelkész és Fodor Gusztáv, a Dorcas akkori kárpátaljai igazgatója, a falu szülötte, illetve a polgármester, Biró Ede, pályázatot nyújtott be a Dorcas Segélyszervezethez, és ott támogatókra leltek. A sikeres pályázatot követően még 2002-ben megkezdték a tervezést, elvégezték a szükséges szakmai vizsgálatokat, s hamarosan le is fektették a gerincvezetéket. A polgármesterváltást követően Máté Gyula folytatta a megkezdett munkát, és a Dorcasnak, illetve a járási tanács és adminisztráció támogatásának köszönhetően idén befejezték a vízmű építését. Ami egyelőre a közeli iskolát és óvodát, a parókiát, a hamarosan átadásra kerülő, az egyház által működtetett szeretetkonyhát látja el tiszta ivóvízzel, de tervezik a lakosság hálózatra való csatlakoztatását is, hogy ennek köszönhetően minden házban tiszta ivóvizet fogyasszanak gyerekek, felnőttek egyaránt.

Úgy tűnik, most már a munkálatok kisebb része maradt hátra, de ez igen költséges és felelősségteljes – vallja Zsukovszky Miklós. – Hisz nem elég bevezetni a lakóházakba a vizet – amihez persze a lakosoknak is hozzá kell járulniuk –, de a vízművet fenn is kell tartani. (Erre a problémára Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke is felhívta a figyelmet. Lakóhelyén, Mezőváriban, az árvizet követően felépült a vízmű, felszerelték a közcsapokat, csak aztán az emberek – felelőtlenül – a tiszta ivóvizet locsolásra, autómosásra is használták. S a közös kútnak nem volt gazdája: a vízfogyasztásért nem volt, aki elszámoljon.) Az első elgondolások szerint közcsapokat állítottunk volna fel – mondja Zsukovszky Miklós –, ez lett volna az olcsóbb megoldás, de a vízért, a rendszer működtetéséért fizetni is kell. Olyan támogatót nem találtunk – és ezt nem is várhatjuk el senkitől –, aki évekre fel tudná vállalni ennek a vízműnek a gondját, ezt magunknak kell megoldani, ezért vízórán keresztül kell szolgáltassuk a vizet. Úgy gondolom, ebben az évben sikerülhet a lakosság feléhez bevezetni. Ha nem, a jövő év első felében azokat az embereket, akik igénylik, el fogjuk látni, tiszta, megszűrt és állandóan vizsgált ivóvízzel.
Hogy miért az egyház vállal fel ilyen állami feladatot? Erre az avatóünnepségen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke úgy válaszolt, hogy a keresztyén ember feladata, hogy cselekedetei által is hirdesse Isten igéjét. A püspök úr ez alkalommal a tiszta ivóvíz megbecsülésére is intett: kötelességünk Isten teremtett világára vigyázni, figyelmeztetett.

Mi számtalanszor, szinte naponként tapasztaljuk meg, hogy jobb adni, mint kapni folytatja a gondolatmenetet Zsukovszky Miklós. – Úgy vélem, ha látjuk azokat az embereket, akik körülöttünk élnek, azokat a problémákat, melyekkel küszködnek, átérzzük azoknak a sorsát, akiknek fiatalon meghalt az édesapjuk, édesanyjuk, árván maradtak amiatt, mert nem kaptak tiszta ivóvizet, akkor nekünk, a gyülekezetnek, a hívő embereknek lépnünk kell. Úgy ahogy tudunk, olyan módszerekkel, amit Isten megenged, lehetővé tesz. Ez a projekt imádsággal kezdődött, és hiszem, hogy Isten áldása rajta van…
A tiszta víz fontosságát, az összefogás erejét hangsúlyozta beszédében Michel Gendhi, a Dorcas regionális igazgatója, aki Hollandiából érkezett. A járás vezetése azon fáradozik, hogy a közeljövőben minden településen biztosítsák a tiszta ivóvizet, ami a földgázellátással együtt nem csupán a komfortot biztosítja, de az életminőség javítását is szolgálja, mondta Mihajlo Ivan, a munkácsi járási tanács elnöke.

Az ünnepséget – a felszólalók között említetteken kívül - megtisztelte jelenlétével Viski Pál, a Dorcas kelet-európai régiójának igazgatója, Natasha Groot, a szociális projekt főkoordinátora és Bátori József, a projekt kárpátaljai irányítója, Katkó Ferenc, a Dorcas kárpátaljai kirendeltségének nemrég kinevezett igazgatója, Olga Marivec, a járási adminisztráció elnökhelyettese. A helyi óvodások kedves műsorral köszönték meg a támogatók segítségét.

Bízzunk benne, hogy ők már egészséges ivóvizet fogyasztanak, s úgy neveltetnek, hogy ezt az isteni ajándékot meg is őrzik az utókor számára.

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.