Aklihegyen orvosi rendelőt avattak

2008. Sep 01., szerző: Adminisztrátor

Egyházi, állami és lakossági összefogással Aklihegyen, az ökumenikus templom szomszédságában orvosi rendelőt építettek, melynek ünnepélyes átadására augusztus 31-én került sor. Ez alkalomból Oroszi József polgármester mondott köszönetet minden segítőkész embernek és szervezetnek – elsősorban a Dorcas Segélyszervezetnek – az áldozatos munkájukért, s hálát adott Istennek, hogy törekvéseikben megsegítette őket.

Öt falu – Akli, Újakli, Aklihegy, Nevetlen, Batár - örülhetett együtt az újonnan átadott aklihegyi rendelőintézetnek, melynek jelképes kulcsát Bátori József, a Dorcas Segélyszervezet projektkoordinátora, az Ungi Református Egyház főgondnoka és Szántó Győző, a helyiek képviselője adta át Szabó Lajos orvosnak.

Szimbolikus üzenete van annak, hogy templom és orvosi rendelő egymás mellett kapott helyet, hisz a testi bajok gyógyítása mellett a lelkek gondozására is szükség van, hangsúlyozta ünnepi beszédében Bátori József, aki elsősorban Istennek adott hálát az elért eredményért, hisz mi csak eszközök vagyunk az Úr kezében, mondta. Az Úr ezúttal is megmutatta hatalmát, mert hozzá fohászkodtunk. „Az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik hozzá teljes szívvel ragaszkodnak”, olvasta Isten üzenetét a Krónika második könyvéből annak 9. verséből. Bátori József hálát adott azért is, hogy holland és helyi támogatókat adott e nagyszabású projekt megvalósításához.
Az új rendelő szalagját dr. Bíró Erzsébet, a Megyei Gyermekkórház főorvosa, megyei képviselő és Oroszi József polgármester vágta át. Bíró Erzsébet megígérte, hogy a maga szerény eszközeivel segíteni fogja a felcseri központ műszaki felszerelését is, s elmondta, hogy Turjancsik Mihajlo, a megyei egészségügyi osztály vezetője ígéretet tett arra, hogy a közbeszerzési program befejeztével az egészségügyi intézmény hamarosan gépjárművet kap. Az ünnepségen résztvevő Oleg Ljubimov, a Nagyszőlősi Állami Közigazgatás elnöke pedig 5000 hrivnya összegű felszereléssel segíti a rendelő munkáját.
„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” – figyelmeztetett a 127. zsoltár szavaival Lőrincz Attila református lelkész, aki kiemelte e települések hitben élő népének összefogását, aminek eredményei nem maradnak el: uatakat javítanak, épül-szépül a település, s most új orvosi rendelővel gazdagodott a falu.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.