Kijevi lap kellemetlen utóérzésről ír Sólyom László kárpátaljai látogatása után
2008. Aug 28., szerző: AdminisztrátorKellemetlen utóérzést hagyott maga után Sólyom László magyar köztársasági elnök keddi beregszászi látogatása, amely csak néhány órás volt, de több mint elegendő ahhoz, hogy az ukrán "hazafiak piruljanak, a nacionalisták pedig bosszúságukban az ajkukba harapjanak" - írta a Zerkalo Nyegyeli című kijevi hetilap.
A szombaton megjelent lap szerint akár szemet is lehetne hunyni a fogadó fél olyan szervezési hibái fölött, mint amilyen az volt, hogy a magyar államfő beszéde előtt a magyar himnuszt kórus adta elő, míg az ukránt felvételről játszották. Mindazonáltal az ukrán vendéglátóknak elemi kötelességük lett volna tolmácsot biztosítani a szomszédos ország elnöke számára - emlékeztetett a hetilap.
A cikk szerint beregszászi beszédében Sólyom László legalább két figyelemre méltó kijelentést tett: mindenekelőtt elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ukrajnai pártlistás választási rendszer következtében a magyar kisebbség képviselője nem juthat be a parlamentbe, illetve kétségét fejezte ki a kétnyelvű oktatásnak a kárpátaljai magyar iskolákban történő bevezetése kapcsán, mert szerinte az a magyarok asszimilációjához vezet.
A hetilap a magyar államfőnek leginkább azt a megállapítását nehezményezte, hogy az államnyelvet - amelyet a köztársasági elnök szerint is feltétlenül tanulni kell a magyar iskolákban - jobb lenne az idegen nyelv módszertana szerint oktatni.
"A szomszédos ország elnökének természetesen lehet saját véleménye Ukrajna választási rendszeréről és nyelvpolitikájáról, hasonló kijelentéseket tennie azonban - a diplomácia nyelvén fogalmazva is - nem egészen korrekt" - állapította meg az írás, amely szerint a magyarországi ukrán kisebbségnek közel nincsenek olyan jogai, mint a magyaroknak Ukrajnában, miközben a hatezresre fogyatkozott magyarországi ukránság asszimilációját az ukrán államférfiak egyáltalán nem emlegetik.
A cikk utalt arra, hogy Sólyom László az ukrán nyelv idegen nyelvként való magyar iskolai oktatásának kérdését már a múlt hónapban is felvetette a Viktor Juscsenko ukrán elnökkel folytatott kijevi tárgyalásain, ám az ukrán állam feje erre nem is reagált. A hallgatását magyar partnere talán egyetértése jeleként értelmezte - fogalmazott az írás.
"Ha hasonló kijelentések Magyarország valamelyik nyugati szomszédjának a területén hangoztak volna el, akkor a megfogalmazójuknak finoman, de határozottan azt tanácsolták volna, hogy ne avatkozzon más országok belügyeibe" - írta a többi között a kijevi hetilap.
Forrás: MTI
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.