Találkozó a köztársasági elnökkel

2008. Dec 03., szerző: Adminisztrátor

2008. december 2-án Sólyom László köztársasági elnök magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokkal találkozott a Sándor-palotában.
Sólyom László köztársasági elnök köszöntője az egyházi méltóságok
fogadásakor

Köszöntöm Őnöket itt, a Sándor-palotában ezen a már hagyományos
találkozón. Ez a találkozó jelzi azt a viszonyt, amit a magyar állam,
az egyházak és a határon túli magyar egyházak között fennáll. Ez pedig
alkotmányosan azt jelenti, hogy az egyház és az állam egymástól
elválasztva működik, ugyanakkor együttműködik. Az elválasztás az én
szememben voltaképpen a jóakaratú és valóban felszabadult
együttműködés garanciája, ez az elválasztás adja meg azt a szabadságot
mind a két félnek, hogy példamutatóan kooperálni tudjon.
Vannak persze olyan kiemelt gyakorlati területek, ahol a súlypontjai
vannak ennek az együttműködésnek.

 Ezek hagyományosan olyan
tevékenységek, ahol az egyháznak a működése sokkal régebbi, mint az
államé. Ilyen az oktatás, illetőleg a szegényekről, özvegyekről,
árvákról és elesettekről való gondoskodás, amit az állam a XVIII.
század után szekularizált, és most már – szeretném hangsúlyozni, hogy
az is marad – közös feladat. Illetőleg hivatalosan úgy van, hogy az
állam részben átadja ezeknek a feladatoknak a végzését az egyházaknak,
és ezért ugyanazt az ellenszolgáltatást nyújtja, mint a saját
intézményeinek, hiszen átvállalt feladatokról van szó. Nem szeretnék
erre különösebben kitérni, de azt a reményemet szeretném kifejezni,
hogy az itt időnként felmerülő anyagi kérdéseket jog szerint és
igazságosan tudják a felek rendezni.

Ami a dolog a lényegét illeti: szeretném kifejezni a
nagyrabecsülésemet minden egyháznak mind az oktatási, mind pedig a
karitatív tevékenységért, hiszen ezekre óriási nagy szükség van, sőt,
ha a jövőbe nézünk, akkor azt kell mondanom, hogy egyre nagyobb
szükség lesz. Ha még inkább a konkrét helyzetre tekintünk, akkor kell
arról beszélnünk, hogy az emberekben még nem tudatosult a válság
mérete, még nem tudatosultak az elkövetkezendő nehézségek. Egészen
biztos vagyok abban, hogy az egyházak karitatív tevékenységére még
nagyobb szükség lesz, hiszen a szegénység nőni fog. És itt nemcsak
arra gondolok, hogy kézzelfogható anyagi segítséget kell nyújtani
azoknak, akik rászorulnak, hogy nőni fog a gyógyítandók tömege, hanem
lelki segítségre is szükség lesz. Tehát én azt kérem, hogy a szokásos
segítő tevékenységen kívül segítsenek a helyzet feldolgozásában
azoknak, akik erre bizony rá lesznek szorulva.

Gyakran hallatszik most, hogy milyen nagyszerű a válság, mert
lehetőséget teremt az újrakezdésre. Én inkább azt mondom, hogyha a
válság szemléletében arra szorítkozunk, hogy egyes pontokat, egyes
kiugró dolgokat hogyan tudnak kezelni pillanatnyilag, ez nem elég.
Teljesen egyetértek azzal, hogyha nem történnek strukturális
változások például a gazdaságban vagy a társadalomban, akkor
voltaképpen egy hosszú, lassú vergődés vár az országra. És nemcsak a
gazdaságban kell struktúraváltás, hanem a szemléletben, itt úgy
mondhatnám, hogy a lelkekben is. Tehát itt mindenképpen nagyon nagy
szükség lesz az egyházakkal történő együttműködésre.

Mindnyájan tudjuk, hogy az állam és az egyház is ősi intézmény, de
amióta az állam és az egyház elvált, különösképpen nyilvánvaló, hogy
teljesen más a tempója ennek a két intézménynek, más a távlata, és
máshogy működik a mindennapokban is. Úgy tudnám érzékeltetni a
különbséget, és megintcsak a mai magyar helyzetre, sőt a
rendszerváltás óta eltelt időszakra gondolok: úgy érzem, hogy nem volt
a várakozásoknak megfelelő az utóbbi 18 év politikája, ebben óriási
szerepe volt annak, hogy nem volt meg az a perspektivikus látásmód és
tervezés, amire mindenképpen szükség lett volna. És az a mély
szakadék, amely az egész társadalmat jellemzi, szinte megbénítja,
nagyrészt annak is a következménye, hogy olyan játék folyik a politika
sakktábláján, amikor mindenki csak a következő egy lépést látja.
Rövidtávú a cselekvés, mindenre jön az azonnali reakció, rögtön leütni
kell ütni a gyalogot – ez azt jelenti, hogy minden játszma győzelemre
vagy vereségre, totális győzelemre vagy totális vereségre megy. Így
pedig nincs együttműködés, és főleg nincsen kooperáció.Hiányzik az,
hogy most én itt engedek, az a taktikám, hogy most ő leveheti a
gyalogomat, de én már tudom, hogy hogyan fogok lépni, ez nincs meg.
Nincs meg az a perspektíva, hogy végül is nem élethalálharcról, hanem
egy hosszú játékról van szó, egy nemes szellemi tevékenységről. Ezt
hiányolom én az állami és pártpolitikai gyakorlatból. Ha abban
egyetértünk, hogy az egyházak perspektívája hosszabb, és én nem mondom
azt, hogy az örökkévalóságra kell gondolni, de ha csak tíz évre
tekintenénk előre, és világossá válna az egyházak terve, hogy hogyan
tud közreműködni mindezeknek a nagyon égető társadalmi kérdéseknek a
megoldásában, az, azt hiszem, mindnyájunknak sokat segítene.

Ebben a szellemben üdvözlöm Önöket még egyszer. Nagyon örülök, hogy
ilyenkor találkozik a teljes egyházi vezetés Magyarországról és a
környező országokból.

Köszönöm szépen.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Képsorozat