Európai Kulturális Örökségnek jelölték a Debreceni Református Nagytemplomot
2008. Aug 11., szerző: AdminisztrátorAz ősz folyamán a Debreceni Református Nagytemplom falára is rákerül az Európai Kulturális Örökség Emléktábla, ugyanis a történelmi helyszínek Versaille-ban való felterjesztése a cím automatikus elismerését is jelenti. Vad Zsigmond lelkipásztor elmondta, hogy ugyan váratlanul érte őket ez a megtisztelő jelölés, de ha az épület múltjára és a Nagytemplom által fémjelzett debreceni reformátusságnak a múltjára gondol, akkor ez a megtisztelő jelölés helyénvaló, bármennyire is meglepő.
Arra a kérdésre, hogy mit várnak ettől a jelöléstől Vad Zsigmond az alábbiakat nyilatkozta:
"Már eddig is több százezren keresték fel a Nagytemplomot évenként, belföldi és külföldi turisták, hogy megismerkedjenek a templom jelenlegi külső és belső látnivalóival: a Rákóczi haranggal, az időszaki kiállításokkal, hogy megnézzék a Kossuth széket és az 1948-49-es emléksarkot, amit a templomban alakítottunk ki, valamint a híres orgonát, a szószéket és az úrasztalát. Úgy gondoljuk, hogy ezzel az elismeréssel még többeknek felhívják a figyelmét a Nagytemplomnak az értékeire, amely valóban a magyarországi reformátusság szimbóluma. Másrészt pedig abban is reménykedünk, hogy a magyar kormányzat is felfigyel a Nagytemplom szükségleteire. Hiszen egy ilyen műemléket megfelelő kondícióban tartani nem egyszerű dolog. Arra van jelenleg nagy szükség, hogy a Nagytemplom belső felújítási munkálatait megtervezzük és reménység szerint a közeljövőben kivitelezzük."
Régészeti kutatások alátámasztják, hogy már a 12. században állott egy román stílusú templom a mai Nagytemplom helyén. A napjainkban látható Nagytemplom megtervezésére az egyházvezetés az egykori kollégiumi diákot, Péchy Mihályt kérte fel a 19. század elején. A Nagytemplom legjellemzőbb adatai a következők: 90 cm magas falazott teraszon áll, kelet-nyugati irányú tulajdonképpeni mellékhajója 55 méter hosszú 15 méter széles, észak-déli főhajója (két végében az orgonákkal, déli végében a szószékkel) 38 méter hosszú és 14 méter széles. A tornyok magassága 61 méter. A templom befogadóképessége 3000 ember. A templombelső monumentalitását csak fokozzák a fehérre festett hatalmas falfelületek és a sarokpilaszterek árnyékhatása, melyet a berendezés puritánsága csak erősít.
Csonka-Kovács Abigail
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.