Német segítséggel és helyi támogatással

Kutak a táborban

A beregszászi Különtanya, vagy közismertebb nevén a cigánytábor, egyike a legnagyobbaknak Kárpátalján. Ha nem a legnagyobb. A külsõ szemlélõ, ha elhalad elõtte, akár rendezettnek is vélné: a hatalmas betonfalak közötti út már aránylag járható is, legalábbis a járdarész. Az út mentén kicsi, de mintha rendezett kunyhók sorakoznának. Az udvaron frissen mosott ruhák száradnak, az ott lakók meg békésen ücsörögnek és beszélgetnek a kerítés alatt.

De aki beljebb is merészkedik, azt bizony megdöbbentõ kép fogadja! Ajtó nélküli pici putrik, amit legfeljebb kecskeólnak nézne az ember, de annak csupasz földjén álló gyermekkocsi, a szétdobált ruhák azt hirdetik: itt emberek laknak.

Az autóból ki sem tudunk lépni, akkora a sár. De mintha az itt lakókat ez egyáltalán nem is zavarná: az egyik ház elõtt szekér áll, mellette az üstben – melyet legalább tucatnyian állnak körül – már rotyog az étel, amott meg a legkisebbek meztelenül dagonyoznak a pocsolyában, olykor-olykor „lezuhanyoznak” a fúrt kút vízsugara alatt… 

- Nagy áldás nekünk ez a víz – mondja az egyik kismama – körülötte gyermekek rajcsúroznak –, aki éppen vizet enged a vödrébe. – Istené legyen a dicsõség, hogy végre tiszta ivóvizünk van, hogy már nem a közeli tó vízébõl kell fõznünk. És hát mosakodásra, mosásra is mindenkinek könnyebben lehetõsége nyílik ezáltal…

– Higgye el, sokan szeretnének a táborlakók közül is emberibb körülmények között élni – mondja a kísérõmül szegõdött fiatalember, aki autójával fuvaroz végig a táborban. – Ezért is vagyunk hálásak azoknak, akik megpróbálnak segíteni. Hiszem, hogy ha több lehetõséget kapna népünk, akkor – ha nem is mindenki, és nem is azonnal –, élni tudna azzal. Itt elsõsorban példamutatásra van szükség, olyan emberekre, akik közülünk kerültek ki, s akik vitték valamire, akikre fel tudnak nézni. De az életminõség változtatásához külsõ segítség is kell, mert önerõbõl egyelõre itt nem változik semmi…

A közelmúltban beregszászi tartózkodásuk során a németországi Neü-Isenbürg evangelista-református gyülekezetébõl Loesch Matthias pásztor vezetésével ide látogató csoport, látva az itteni áldatlan körülményeket, úgy határozott, hogy segítenek. Pénzadományukból két kút fúrását finanszírozták (két kút az idén megválasztott új vajda, Kulcsár Elemér támogatásának köszönhetõen már a táborlakók rendelkezésére áll, egy újabbat ebbõl a német adományból fúrtak, a másikat a templom elõtt szándékoznak leverni), illetve egyszeri adományként a tábor mind a 200 családja egy-egy kenyeret, vajat és konzervet vehetett át a gondnoktól és a presbiterektõl az elmúlt pénteki istentiszteletet követõen.

- És az is örvendetes, hogy mióta itt, a táborban templomot építettünk, s ahol rendszeresen hallgathatják a romák is Istennek igéjét, sokan választották az igaz utat, sokan megtértek – mondja az istentiszteletet követõen Pocsai Vince lelkipásztor. – A gyermekek nagy részét már megkeresztelik, azt meg régóta igénylik, hogy méltóképpen, pap temesse el elhunyt hozzátartozóikat. Születés és halál – e két eseménynek meg kell adni a módját. Ez valahol a bensõjükbõl, rejtett istenfélelmükbõl adódik. De a két esemény között kevesen szentelik az Úrnak életüket. Alig akad példa arra, hogy Isten színe elõtt kössenek házasságot. Ezért is tölt el örömmel, hogy szombaton egy fiatal pár oltár elé járul. Az elmúlt évtizedben ez a harmadik ilyen eset, de bízom benne, hogy követõkre találnak, hogy nemhiába szól az ige hittan- és bibliaórákon, istentiszteleteken, hogy az elvetett mag jó talajba hullik. S mind többen keresik majd az Urat, élnek istenfélelemben, keresztyén értékeket követve, s tartják majd fontosnak, hogy maguk is lépjenek, tegyenek, munkálkodjanak és áldozatot hozzanak életük jobbra fordítása érdekében.

Úgy legyen!

Kovács Erzsébet