Karácsonyi köszöntő

"Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Lukács 19, 10

Kedves Olvasó!
Megtévesztett, félrevezetett világunkban sok ismert és kevésbé ismert embert kérdeznek meg arról, hogy mit jelent számára az advent és a karácsony. Mivel származása, neveltetése, kultúráltsága és érdeklődése tekintetében minden ember különbözik a másiktól, sokféle választ hallhatunk, olvashatunk. A várakozásról általában mindannyian említést tesznek, azonban a fogalomnak esetenként más és más a tartalma. Valaki arra vár, hogy legalább ilyenkor jöjjön össze a világban szétszórt család. Sok embert, különösen az idősebbeket a régi ünnepek nosztalgiája, az egykori fehér karácsonyok áhított emléke hoz lázba, a gyerekeknek és a fiataloknak pedig szinte egyetlen témájuk az ajándékozás.

De e szerint az értékrend szerint a külsőségekre is adni kell, mert másként nincs ünnepi hangulat. Néhány éve immár a mi életünkben is jelen van az adventi koszorú, az igen látványos, és sok esetben valóban ízléses ajtó- és asztali díszek, az ünnep színes kellékei. Sajnos, a karácsony és a szenteste kapcsán is csak ajándékokról, díszekről és pazar ünnepi lakomákról ír vagy beszél a legtöbb ember.  Világunkat megtévesztettnek mondom, mert úgy látom, hogy a mai ember keresztyén ünnepeiből pont a lényeg marad ki. Kimarad az, Akit, és Aki által ünnepelhetünk! Adventben meg sem említik, eszébe sem jut az átlagembernek az Emberfia visszajövetele! A készülődés és a várakozás sokkal inkább magára az ünnepre irányul, mint Krisztusra. S ugyanez jellemző a teljes karácsonyi ünnepkörre. Amerikai divat hódít errefelé is, és a versengés, az esztelen költekezés szelleme szállta meg az embereket: kinek világít több izzó a házán vagy udvarán, ki vásárol drágább, ötletesebb ajándékokat, díszeket a fenyőfára vagy drága „cuccokat” a karácsonyi buliba. Karácsonyi buli!... Hová jutottunk? Sokszor úgy látom, hogy az Istentől, Egyháztól elidegenedett társadalmunk karácsonyi ünneplésében az ünnepi eszem-iszom áll a középpontban. Félrevezetett, megtévesztett világunk egyértelmű elhajlásai ezek, s éppen miattuk szükséges a lényegről beszélni, mert a karácsony az Emberfia eljövetelének ünnepe.
Ha elővesszük a Szentírást, mindjárt szembetűnik, hogy az „Emberfia”, nagybetűvel írt kijelentés. És nyomban rácsodálkozunk, hogy mennyire különös! Sok-sok nevezetes ember született és születik a világra. Gondoljunk a prófétákra, apostolokra, a reformáció hőseire – Kálvinra, Lutherre –, a magyar reformátorokra, a hitük megtartásáért sokat szenvedett elődeinkre, tudósokra, művészekre és egyéb nagyságokra. S miközben ezeket átgondoljuk, akarva vagy akaratlanul feltűnik, hogy senkiről sem írjuk, vagy mondjuk azt: Ő az Emberfia. Nem, mert ez a megkülönböztetés egyedül Jézus Krisztust illeti. Mások is lehettek nagyok, hatalmasok vagy szellemi óriások a maguk korában, de kizárólag Jézusról beszél így az ige: „Ő minden időben, minden helyen és mindenki számára az Emberfia.”

Kedves Olvasó! Most azért olvasod ezt az örömhírt, hogy ha már tudod, még inkább megbizonyosodj, és ha még nem tudod, szerezz ma tudomást az Emberfiáról, Jézus Krisztusról! Az Emberfia eljött ebbe a világba, éppen a mi világunkba, s közelebbről, az én világomba, és a te világodba. Édesanyától született, osztozott a gyermeksors nyomorúságaiban, mint akárki a gyermekek közül. Az evangéliumi leírás szerint, még bölcsője sem lehetett, mint bármely halandó gyermekének, szinte az ismeretlenség homályában növekedett fel. Ezért, tudunk csak olyan keveset ifjúkoráról. De Ő mégis kiemelkedett az ismeretlenségből! Minden más név fölé emelkedett, mert páratlan személy. Nincs sem elődje, sem utódja, sem versenytársa. Kivételességét és páratlanságát szemlélteti az a körülmény is, hogy az emberiség nagy része az Ő születésétől számítja az időt. A magyarázat pedig nem más, mint a karácsonyi evangélium. Benne a láthatatlan és örökkévaló Úr öltözött emberi testbe: az az Úr, aki a látható és a láthatatlan világot teremtette, és mindenek fölé, a teremtés koronájának az embert tette meg. Eljött, hogy senki, sehol se mondhassa: hinnék, ha tudnám, hogy Ő valóban létezik. Az Emberfia azért jött, hogy vége szakadjon a kételkedésnek. Jött, hogy mindenki lássa és hallja. Jött szétoszlatni a sötétséget, hogy lássuk a „világ világosságát”. Eljött, hogy ma ezt olvasd, és személyes meggyőződésre juss el, testvérem! A Szentlélek beleszületik a szívedbe, hogy te újjászületett emberként éld tovább az életedet. Eljött, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

Milyen fájdalmas azt mondani valamire vagy valakire: elveszett. Mennyire fáj, ha valamikor csupán egy-egy értéktelen, de hozzánk nőtt tárgyat veszítünk el. És még fájdalmasabb, amikor egy hozzánk közel álló személyt veszítünk el. Sokat, nagyon sokat tudnának beszélni erről a gyermeküket elveszítő szülők, a szüleiket elveszítő gyerekek, testvérek, barátok, egyszóval mindazok, akiknek az életéből már hiányzik valaki! Ilyenkor egész lényünket, minden idegszálunkat meggyötri a veszteség tudata.
Az ige arról tesz bizonyságot, hogy mi önmagunkban valamennyien elveszett és kallódó életek vagyunk. Elveszettek azért, mert saját erőnkből nem tudjuk megtalálni a boldogságot, a békességet, a nyugalmat, a szeretetet és az üdvösséget. Egyedül képtelenek vagyunk hidat verni önmagunk és a mennyei Atya közé. Más szóval: nem tudunk hinni, nem tudjuk rábízni magunkat a gondviselő jóságára; nem tudjuk legyőzni bűneinket. Ádámként rejtőzünk az Úr orcája elől, s képtelenek vagyunk észrevenni az ő jóságát. Ezért vannak háborúskodások, gyűlölködések és annyi meg annyi nyomorúsága az életnek. Miközben keressük a szabadulást, végeredményben elveszett önmagunkat keressük, hiszen ki akarjuk ragadni létünket a veszedelemből!
Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.

Jézus keres engem és minket, mert éppen téged és minket akar megtartani, kiragadni és kimenteni az elveszettségből.
Így keres Isten a mostani karácsonyi időben is. Keres engem, akit fenyegetnek a napi gondok, a testi és lelki kísértések. Keres engem, akit mélységbe sodort a gyász, a keserű csalódás, és képtelen vagyok megbékélni. Keres a magam sajátos helyzetében: bárki legyek, bárhol éljek, bárhogyan gondolkozzam.
Az Emberfiával való találkozás egyben a megtartatást is jelenti! Mert Jézus megtartónak született Dávid városában. Krisztus megszabadít az utolsó ítélet borzalmaitól és megtart az örök élet számára. Legyünk az Ő megtalált és megtartott gyermekei, szívünkből zendüljön a hálaszó:
Köszönöm, Uram, hogy Te hozzám is eljöttél, engem is megkerestél; köszönöm, hogy engem is megtartó kegyelmedbe fogadtál! Ámen.

Zán Fábián Sándor

a KRE püspöke