Eltörlik a karácsonyt Oxfordban?
2008. Nov 04., szerző: AdminisztrátorAz oxfordi önkormányzat úgy döntött, hogy eltöröl mindenfajta utalást a karácsonyra: december 25-e és az azt követő időszak a „téli fény ünnepe” nevet fogja viselni. Gianfranco Ravasi korunk kultúrájáról nyilatkozott a Radio Vaticana adásának.
A határozat azt akarja elérni, hogy a keresztény ünnep ne kapjon túlzott hangsúlyt, s emiatt ne szoruljon háttérbe a többi vallás – áll a helyi hatóság indoklásában.
A Guardian című napilap Szabir Husszain Mirzát, az oxfordi muzulmán tanács elnökét idézi az ügy kapcsán: Ez az az esemény, amelyre mindenki egész évben vár. Keresztények, muszlimok és más vallások képviselői is örülnek a karácsonynak. Harag van bennem, és mély csalódottság. A karácsony különleges ünnep, ne tegyünk úgy, mintha nem létezne. A keresztények joggal érezhetik megbántva magukat, és meg vagyok győződve róla, hogy az emberek 99%-a nem ért egyet a döntéssel. A karácsony része a brit identitásnak is.”
Eli Bracknell, a Zsidó Oktatási Központban tanító rabbi így fogalmazott: „Fontos, hogy fenntartsuk a brit karácsony hagyományát. Bármi, ami a hagyományos kultúra és a kereszténység gyengítését célozza az Egyesült Királyságban, nem lehet pozitív a brit identitás számára.”
*
Az eset kapcsán Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a Radio Vaticanának adott interjút. A döntés mögött meghúzódó szándék szerinte nem a „túlzások” elkerülését célozza, hanem el akar halványítani valamit, hogy az ember elveszítse identitását és történelmét. Nem valódi párbeszédre törekszik, hiszen az éppen az identitások által épül. „Úgy vélem – fogalmazott Ravasi –, itt nem csupán hóbortról van szó, hanem egy arcunkat meghatározó fontos dolog tudatos tagadásáról. T. S. Eliot angol-amerikai költőnek van egy mondata: „Ha veszni hagyjuk keresztény jellemzőinket, végül nemcsak saját magunkat veszítjük el, hanem arcunkat is.”
A múltban a vallási szimbólumok jelenléte körül folytak viták, a vallással való szembenállásként egészen alternatív rendszereket is be akartak vezetni. Ez az előrehaladó tagadás azonban most egyfajta szürke áramlattá, köddé vált; és egy könnyed és alapok nélküli elemet akar bevezetni – ez a szekularizáció mai, sajátos jellemzője. Nem tagadják Istent, csak épp nem vesznek róla tudomást. Lelkipásztori feladatunk így még összetettebbé válik: a tagadással szemben még lehet érvelni, de az effajta színtelen, szagtalan, íztelen „társasjátékra” már képtelenség reagálni. Már nem a múltbéli, határozott ateizmussal állunk szemben, hanem a közömbösséggel, amely mindent felhígít, kifakít, és végül talán azt is megakadályozza, hogy az ember feltegye magának a legalapvetőbb kérdéseket, amelyek egy szilárdságot nélkülöző, képlékeny környezetben szertefoszlanak – mondta az érsek.
Az elmúlt 20 évszázad kultúrája, művészete, gondolkodása, etikája nagy értékeket teremtett. Ma azonban egy felszínes kultúrával találjuk szemben magunkat, amely már nem tud nagy nézeteket, rendszereket teremteni. Amit ma látunk, az sokkal inkább egy reakció megnyilvánulása, nem pedig egy világszemléletből fakadó hiteles kultúra kifejeződése – zárta gondolatait Ravasi érsek.
Magyar Kurír
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.