Presbiterkonferencia Ung megyében

2010. Mar 09., szerző: Adminisztrátor

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel!”



Március 6-án Nagydobronyban került sor az Ungi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének soron következő konferenciájára. A résztvevőket Kolozsy András lelkipásztor és Misák Viktor, a szövetség elnöke köszöntötte egy-egy igével. Balogh Attila esperes nyitóáhítatában – a 100. Zsoltár alapján – az örömmel való szolgálat fontosságára hívta fel a figyelmet. Ezt a munkát, szolgálatot csak teljes odaadással, szívből és lélekkel lehet végezni, hangsúlyozta, hisz Isten előtt az a munka kedves, mely hálaadásból és örvendezésből táplálkozik.
Török István nyugalmazott lelkész, tanár (Sárospatak) előadásában a presbiter, mint lelkészmunkatárs feladatairól, kötelezettségeiről, elhívatott szolgálatáról beszélt. Végh Balázs, a Sárospataki Református Kollégium közigazgatója arról tájékoztatta a megjelenteket, milyen lehetőséget biztosítanak a magukat tovább képezni vágyó presbitereknek, munkatársaknak. Az érdeklődők a következő képzésre szeptember 1-ig jelentkezhetnek.

Örsi Anikó, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára előadásában a család- és beteglátogatás szolgálatáról szólt. Az „egymás terhét hordozzátok” legfontosabb követelményére hívta fel a figyelmet, s olyan hasznos tanácsokkal szolgált, melyeket a mindennapi gyakorlatban alkalmazhatnak a presbiterek, a lelkészek egy-egy család- vagy beteglátogatás alkalmával. Ez az a téma, ami minden lelkiismeretesen szolgálni kívánó presbitert érdekelt. Ennek tudható be, hogy igencsak aktívak lettek a résztvevők, kérdéseket tettek fel, tapasztalataikat osztották meg a többiekkel: hogyan viszonyulhatunk a halálos ágyban fekvő beteghez, családtagjaihoz, miért fontos, hogy rendszeresen látogassuk a családokat, a betegeket, hogyan készíthetjük fel a haldoklót az eltávozásra, hogyan segíthetjük át a gyászoló családot a krízisen, hogyan vezethetjük a tévelygőket, a keresőket is Istenhez stb. Miért velem történik mindez? Miért büntetsz, Uram? – tesszük fel bajban, betegségben a szemrehányó kérdést. A válaszokat a Bibliában mindig megtaláljuk. Isten nem büntet, hanem figyelmeztet, megállít, hogy megtaláljuk a hozzá vezető utat. És a szenvedéseinkben mindig velünk van. Nem helyez vállunkra nagyobb terhet, mint amennyit el tudunk viselni. Isten az élet forrása és nem az egészség biztosítéka, ezt is tudatosítani kell magunkban. Sokan félnek beteget látogatni, mert nem tudják, mit mondhatnak neki. Erre is a Szentírásban találjuk meg a választ, a biztatást: „Az én Uram, az Úr, megtanított engem, mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak”(Ézs 50, 4).

Dr. Szilágyi Sándor a Magyarországi Presbiteri Szövetség munkájáról beszélt, megosztva tapasztalataikat az ungi presbiterekkel. A záróáhítatot Horkay László dobronyi lelkipásztor tartotta.

A házigazdák ezúttal is gazdag szeretetvendégséggel várták a megjelenteket.

Kovács Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Képsorozat