A mózesi kőtábláktól a szeretethimnuszig…

2010. Mar 02., szerző: Adminisztrátor

Bibiai jelmezbemutató

A Beregszászi Református Gyülekezet 2010-ben 12. alkalommal szervezete meg a bibliai jelmezek bemutatóját. A beregszásziak körében egyre népszerűbb jelmezbemutató szereplői főleg a hittanosok köréből érkeznek, mivel a gyülekezet jó kapcsolatot tart fenn a város iskoláival, ahol heti rendszerességgel folyik a hittanoktatás, de van példa arra is, hogy a következő korosztály bújik egy-egy bibliai alak bőrébe.

Az alkalom célja is, ahogy Taracközi Marianna lelkipásztor elmondta, az hogy a superman jellegű hamis ideálok mellett népszerűsítsék a Biblia igazi értékekkel bíró emberalakjait, s ezáltal ne feledkezzenek meg a Szentírás tanításairól. Az ötletesség és a kivitelezés mellett a zsűri tagjai a bibliaismeretet is figyelembe vették, a gyerekeknek ismerniük kellett az általuk megjelenített alakok bibliai vonatkozásait is. Idén legnépszerűbbek az ószövetségi figurák voltak: díszes Salamonok, sába királynői és Eszter királynék, szegényes öltözetű pásztorfiúk, pompás fáraók és fáraó lányai léptek színpadra.

 Láthattunk ó- és újszövetségi angyalokat, egy Nóé bárkájából érkezett oroszlánt, az irgalmas samaritánust, de volt, aki mágust, kőtáblát, sőt Júdás pénzeszsákját vagy éppen a szeretethimnuszt jelenítette meg, sőt megjelent Jézus Krisztus menyasszonya is.

Emellett nagy sikert aratott csoportos kategóriában Mária és az angyal találkozása, valamint az Arany János utcai gyermek bibliakör által előadott történet az irgalmas samaritánusról. (A több mint félszáz szereplő szinte hiánytalanul megtekinthető a gyülekezet honlapján: www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz)

A jelmezbemutatót rövid szünet követte, s amíg a zsűri meghozta döntését, a gyereksereg közös játékkal töltötte az időt.

Barna György, a gyülekezet tanügyi bizottságának vezetője, a zsűri nevében megköszönte a szülők és a gyerekek szorgalmát, elismerését és örömét fejezte ki bibliaismeretük és -értésük iránt.

A bibliai szereplők valamennyien első helyezést értek el, hiszen az alkalom célja nem a versengés, hanem a szeretetteljes légkör megteremtése volt. Természetesen valamennyi gyermek ajándékkal térhetett otthonába.

s.k.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.