Megnyílt a KRE múzeuma
2008. Apr 18., szerző: AdminisztrátorBeregszászból Búcsúba haladva, a főúton jobb oldali irányban, egy szépen felújított épületben kapott helyet a KRE Múzeuma. Hét hónapni gyűjtő és szervező munka után 2008. április 15.-től egyháztörténeti múzeumunk készen áll a látogatók fogadására. Bár még mindössze egy kiállítóterem várja az érdeklődőket, de ebben igen változatos anyagú, színvonalas és egyedi tárlat tekinthető meg. Kárpátalja közel ötven református gyülekezetének a kincseit lehet itt megcsodálni. Sokszázéves, nagyértékű kegytárgyak (kelyhek, poharak, kancsók, keresztelőedények, tányérok, tálak), művészien kidolgozott úrasztali és szószéki terítők, régi perselyek, pecsétek, egyházláda, harang, palást, kishordó stb. és sok írásos emlék várja, hogy újra felfedezzék őket.
Mindez a 2007 októberétől megindult gyűjtés révén került be hozzánk. Sorra felkerestük egyházközségeinket és felkértük őket, hogy nem használatos tárgyaikat, irataikat bízzák múzeumunk és levéltárunk gondozására. Hangsúlyozzuk, hogy csak gondozására, hisz minden beszolgáltatott anyag továbbra is a felajánló tulajdonát képezi, s értékét bármikor visszakérheti. A mi feladatunk ezeknek a bemutatása, karbantartása, megőrzése, restaurálása, az iratok esetében pedig ezenkívül a feldolgozás és a kutathatóvá tétel.
Gyülekezeteink túlnyomó részében a vezetők magukévá tették és támogatták e kezdeményezést. Ennek a pozitív hozzáállásnak köszönhetően jött létre múzeumunk és duzzadt fel levéltárunk iratmennyisége. Valamint ennek köszönhetően bővülhet továbbra is a múzeum és reményeink szerint egy éven belül már egy több teremre kiterjedő tárlat fog a nagyközönség rendelkezésére állni.
Célunk, hogy minden kárpátaljai magyar református találja meg nálunk azt a tárgyat, mely az ő gyülekezetéből, az ő vidékéről származik, és így magáénak érezhesse a múzeumot. Mert valóban mindenkié, hisz a kiállított anyag közül semmi sem a múzeum tulajdona, hanem mindannyiunk közös kincse, mely közös múltunkat tárja elénk.
E célnak megfelelően, minden érdeklődőt szeretettel várunk múzeumunkba és minden kutatni vágyót levéltárunkba.
Kész Géza,
a KRE múzeumának vezetője
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.