Megnyitották a reformáció hónapját
2008. Oct 03., szerző: AdminisztrátorHatvanöt éves fennállását ünnepelte október 1-jén a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Az istentisztelet egyben a Reformáció Hónapja idei rendezvénysorozatát is megnyitotta.
Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke igehirdetésében és köszöntőjében a Zsolt 65,9-hez kapcsolódóan elmondta: ma is sokfelől, keletről és nyugatról, a keleti és a nyugati egyházakból jöttek össze együtt örvendezni. Megünnepelni, hogy a MEÖT megőrizte azt, amiért 65 évvel ezelőtt létrejött, tudniillik hogy megmutassa a keresztyének egységét, és hogy közösen végzik szolgálatukat. Több protestáns teológusra, az előző és a jelenlegi pápára is utalt, kik szerint az ökumené megváltoztathatatlan, visszafordíthatatlan folyamat, aminek nincs alternatívája. S bár a keresztyén egyházak szervezeti egységét ma is nehéz elképzelni, a felekezetek többsége egy dologban mégis egységes: ez pedig a niceai hitvallás. A MEÖT-elnök szerint nem is a szervezeti, hanem lelki összetartozásnak kell hangsúlyt kapnia.
Márkus Mihály dunántúli református püspök, a MEÖT alelnöke ünnepi előadásában az elmúlt századok evangélikusainak és reformátusainak szoros, testvéri együttműködést mutatta be, hangsúlyozva, hogy a két egyház mindig is motorja volt a felekezetek hazai közeledésének. Maga a MEÖT is jó példa erre, hiszen 1943-ban is e két egyház kezdeményezte annak létrehozását.
Az ünnepi előadás után Hafenscher Károly evangélikus teológus osztott meg ökumenikus élményeket életéből, és képet adott a világökumené mai helyzetéről.
Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Katechetikai Intézetének vezetője az újabb lelkipásztori generációk és a hívek ökumenéhez való viszonyáról beszélt. Az előadó elmondta, hogy a tudatos, a tanítás specifikumaival tisztában lévő felekezeti kötődés egyre kevésbé jellemző a templomba járókra. Akik szorosabban kötődnek egyházukhoz, azok valójában a helyi közösséghez és a hitgyakorlat formáihoz ragaszkodnak, akik pedig lazábban, sokszor a külsőségek vagy praktikus szempontok alapján döntenek hovatartozásukról. Végezetül hangsúlyozta: a szekularizált társadalom számára nem mondanak semmit a felekezetek nevei, jó, ha a keresztyénség ismerős számukra. Ezért az egyházak közös fellépésnek létjogosultsága van a mai világban.
Végezetül Turcsik Ferenc miskolci református egyetemi lelkész egy ilyen közös kezdeményezésről, a katolikus, református, evangélikus fiatalok nagy világi fesztiválokon szolgálatot végző KözösPont Missziójáról számolt be.
Az eseményt követően a lágymányosi MEÖT-székház falán elhelyezett emléktáblát Ittzés János evangélikus és Márkus Mihály református püspök leplezte le.
A Reformáció hónapja eseménysorozathoz országszerte több száz program kapcsolódik, amelyekről a www.meot.hu honlapon találnak információt az érdeklődők.
K. S. (RefLap)
Híreink RSS
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
- Kárpátaljai gyülekezetek is csatlakoznak a Bach mindenkinek programsorozathoz
- Egyházkerületi lelkészgyűlést tartottak március 7-én
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.