Az ország lelke és az egyház

2008. Apr 09., szerző: Adminisztrátor


 Ha a vallást és az egyházakat a demokrácia régi országaiban is rendre támadják, nincs mit csodálkoznunk azokon az állapotokon, amiket a volt kommunista országokban tapasztalhatunk - mondta Orbán Viktor magyar egyházi vezetők előtt.
Hét éve annak, hogy az Országgyűlés egykori felsőházában, "A vidék lelke az egyház" című, hasonló jellegű tanácskozáson találkoztak egymással a magyar történelmi egyház vezetői. A Polgári Magyarországért Alapítvány által szerdára szervezett konferenciának ezúttal "Az ország lelke és az egyház" volt a címe. A megnyitó beszédet Orbán Viktor tartotta.

 

A Fidesz elnöke elmondta: a mindennapi küzdelmekben, amikor ki-ki a maga területén szembesül az ország nyomorúságos helyzetével, néha talán a politikusok is szemük elől tévesztik azt a világot, amelyben a történelmi egyházak képviselői munkálkodnak, pedig ennek a Magyarországnak a munkájáról a magyar Parlament épületében is tudomást kell venni annak érdekében is, hogy Magyarországon helyére kerüljenek a dolgok.

"Minél mélyebb a válság, annál világosabb, hogy az egyház szolgálata pótolhatatlan. Ha a lélek, az erkölcs szavát a törvényhozók és a kormányzók nem hallják meg, a döntéseiket nem igazítják azokhoz az értékekhez, amelyek bennünket az elmúlt évszázadokban megtartottak, akkor hiába a még oly jóakaratú válságkezelő erőlködés, a fogadkozás és az okoskodás, nem lesz foganatja" - jelentette ki a Fidesz elnöke.

"Mi értjük, hogy az egyház nem kér, hanem ad, és a mi dolgunk, a törvényhozók és a kormányzók dolga az, hogy megteremtsük az ehhez szükséges feltételeket, hogy ne gördítsünk akadályokat e szolgálat elé" - mondta, rámutatva, hogy az egyház munkáját számos rossz pénzügyi rendelkezés és gyakorlat akadályozza.

A politikusoknak az egyházat sem dicsérni, sem bírálni nem illendő, mert felmerül a gyanú, hogy a politika meg akarja mondani az egyháznak, hogy mit vár tőle. "A politika ne akarja előírni még udvarias formában sem az egyháznak, hogy mit tegyen, és mit ne" - szögezte le Orbán Viktor, mondván, hogy az egyház teszi a dolgát anélkül is, hogy ezt bárki előírná neki, belső szabadságból, nem figyelve a hatalom tetszésére.

"Olyan lelki vezetők nélkül, akik újra és újra odafordulnak hozzánk, és mindazt, ami velünk és körülöttünk történik, elhelyezik egy tágasabb lelki összefüggésben, bizony, nélkülük egyetlen ország sem boldogulhat. Kellenek olyan lelki vezetők, akik nevén nevezik a jót, és nevén nevezik a gonoszt, és nem mossák össze őket. Én biztos vagyok benne, hogy lesz még olyan közélet Magyarországon, amelyik ezt a segítséget észreveszi, értékelni tudja, és valójában társat lát az egyházban, nem pedig pusztán egy egyszerűen legyűrendő költségvetési tételt" - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke rámutatott: Magyarországon kiveszett az egymás és a vezetők iránti bizalom, nincs már hitele az adott szónak, nincs következménye a szavaknak és a tetteknek. Nincs tisztelete a becsületesen végzett munkának, nincs tisztelete a becsületnek, az erkölcsi bátorságnak, az emberi életnek, a családnak, az idős kornak, és nincs tekintélye ma Magyarországon az erénynek. Hozzáfűzte: nem fogunk tudni kilépni a mai, mély válságból, ha nem jön össze egy valóságos népi, nemzeti egység.

A legmagasabb politikának szüksége van azokra az emberekre, közösségekre, akiknek a lendülete a megegyezések felé hajlik. "Nem a politikusok közötti megegyezésre kell törekedni, hanem a magyar emberek közötti megegyezésre, hogy létrejöjjön az az egység, amelyet utána a politika tényleges alkotóerővé képes formálni" - jelentette ki Orbán Viktor.

A jelenlegi politikai helyzetre utalva kijelentette: ha van egy csődközeli állapot, amelyben Magyarország ma leledzik, és ennek a gondjait egy jelentős parlamenti többség sem tudta megoldani, akkor miért gondoljuk, hogy ha azt jelentősen csökkentjük, akkor majd képes lesz rá. "A megoldás tehát nem a szűkülés, nem az egyre kisebbé válás. A megoldás éppen hogy a növekedés, a megegyezés, az összefogás, a teljes nemzeti egységre való törekvés" - mutatott rá.

"Hiszünk abban, hogy minél nagyobb a baj, annál közelebb a segítség. A baj nem csak lesújtó erő, hanem a megoldás és a változtatás lehetőségét is magában hordozza" - fűzte hozzá Orbán Viktor. Elmondta, hogy őt személy szerint nagy reményekkel töltötte el, amikor 2001-ben először tették fel tisztességesen a népszámláláskor az embereknek azt a kérdést, hogy vallási hovatartozását illetően mit tartanak magukról, és az a sokakat meglepő végeredmény derült ki, hogy a magyar emberek 75 százaléka tartja magát valamely keresztény felekezethez tartozónak.

"A 7,5 millió ember hitvallása azt mutatja, hogy Magyarország lakosságának elsöprő többségében él a valahova tartozás vágya, és a vallásos identitásukat összekötik Magyarország keresztény történelmével és keresztény hagyományával. Ennél jobb, reményt keltőbb jelet aligha kaphat egy ország. Ez így van akkor is, ha változatlan hévvel, és bizony, alig modernizált frazeológiával rendszeresen előtör az egyház- és vallásellenes retorika" - jelentette ki Orbán Viktor, rámutatva, hogy kifinomult eszközökkel ez ma is zajlik, és áltudományos köntösben újra és újra fellángol a vita az állam és egyház szétválasztásáról.

Mint mondta, ha a vallást és az egyházakat a demokrácia régi országaiban - az Európai Unióban és az Egyesült Államokban - is rendre támadják, nincs mit csodálkoznunk azokon az állapotokon, amiket a volt kommunista országokban tapasztalhatunk, ahol a politika ilyen vagy olyan formában, de igen gyakran megpróbál rátelepedni az egyházakra.

"Nekünk csak Önök taníthatják meg, hogy a szabadságnak csak a kezdete az, ha valamitől megszabadulok, s a szabadság igazi tartalmát akkor ismerem meg, ha felfedezem, hogy mire vagyok, mire lehetek szabad. Hogy szabad lehetek a jó cselekvésére. Ezt a leckét Magyarország csak a magyar történelmi egyházaktól kaphatja meg. Kívánok Önöknek sok sikert, hogy jó oktatói és nevelői legyenek azoknak, akik arra a kérdésre keresik a választ, hogy mit kezdhetnek a megkapott, elért és kivívott szabadságukkal, legyen az egyéni vagy közösségi szabadság" - zárta megnyitó beszédét Orbán Viktor.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.