Izsnyéte testvérgyülekezetet keres

2008. Apr 07., szerző: Adminisztrátor

Hit, nemzet, anyanyelv
Ha Beregszásztól Munkács felé haladva elhagyjuk Gát községet, és a főútról balra térünk, tízpercnyi autózás után elérjük Izsnyéte első házait. A 2250 lelkes település lakóinak több mint a 60%-át magyarok teszik ki, akiknek a túlnyomó többsége református. A múlt század első évtizedében épült, szépen felújított református templom ott áll a falu központjában, jelezvén, hogy az itteni hívek azt vallják: lelki alkalmaik legfontosabb színhelye Isten házához méltó környezetben legyen.

A templomtól beljebb egy tágas, gyümölcsfákkal beültetett portán új épület áll: ez a parókia, ahol tágas, bensőséges hangulatot árasztó gyülekezeti terem fogadja az ide betérőket.

– Néhány dolgot leszámítva alapjában véve nem különbözünk Kárpátalja más református gyülekezeteitől – fogad Deák István gondnok. – A Szovjetunió felbomlása után, amikor végre ismét szabadon megvallhattuk a hitünket, egyszerre mindkét vonalon hozzákezdhettünk az építkezéshez. A lélek építése mellett újjá kellett építenünk parókiánkat, felújítani templomunkat. Úgy tapasztaltuk, Hogy a kettő nagyon is kiegészíti egymást. Hamar kiderült, hogy a parókia építése illetve a templom felújítása, amellett, hogy nem kevés anyagi áldozattal jár, közös munkára sarkallja az itteni híveket. Miközben a közös, nagy Istennek tetsző célok megvalósításán buzgólkodunk, az alatt jobban összekovácsolódik a közösség. Hál’ Istennek mindezt az utóbbi években igen sokan megtapasztalhattuk.
– Megújult a parókia, megújult a templom…
– A régi parókiát a szovjet hadsereg bejövetele után az állam kisajátította, hosszú évtizedeken át ott kapott helyet az iskola néhány osztálya. Amikor 2003-ban végre visszakaptuk az épületet, az igencsak romos állapotban volt, teljesen át kellett építeni. Ekkor a gyülekezet tagjai nagy áldozatkészségről tettek tanúbizonyságot. Amellett, hogy a holland testvérek segítettek anyagilag, a helybeliektől is igen jelentős mennyiségű pénzadomány gyűlt össze. No és természetesen heteken, hónapokon át önkéntesek tucatjai szorgoskodtak az újjáépítésen. Végül is itt kapott helyet a lelkészlakás, és a már említett, tágas gyülekezeti terem. Azóta a felnőtt bibliaórákat, vasárnaponként a gyermek istentiszteleteket, az ifjúsági, valamint a presbiteri bibliaórákat a konfirmandusokkal való foglalkozást immáron megfelelő körülmények között tudjuk lebonyolítani. Továbbá itt tartjuk a csendes napokat, és a fiatalok számára szervezett ifjúsági napokat is. Ez utóbbiakon a mi fiataljaink mellett részt vesznek a környező települések hasonló korú fiataljai is. Mint már szó volt róla, tágas, gyümölcsfákkal beültetett udvarunk, kertünk van. Így nyaranta az iskoláskorú gyermekek számára megrendezett gyülekezeti tábornak is megfelelő körülményeket tudunk biztosítani.
– A megújult templom akár a hívek lelki megújulásának a jelképe is lehetne.
– A lélek megújulása minden hívő ember esetében egy egész életen át tartó folyamat – vallja Harsányi Béla, beosztott lelkész, aki 2005 szeptembere óta szolgál a gyülekezetben. – 2007-ben a templom külső vakolása, a bádogtető lefestése idején ismét lázas munka folyt nálunk. Valóban, az elvégzésre váró közös, nagy feladatok egységbe kovácsolták a gyülekezetet. Természetesen a közös építőmunka nem helyettesítheti a hitmélyítő alkalmakat. A korábbiakban már szó volt róla, hogy Izsnyéte lakossága nemzetiségi tekintetben vegyes összetételű. Az ukrán nemzetiségűek egy része pravoszláv, másik része görög katolikus vallású. Ezen kívül a településen különböző szekták is jelen vannak. Például a Jehova tanúi, valamint egy kis csoport presbiteriánus. Községünkben – immáron a helyzetünkből adódóan is az átlagosnál gyakrabban jönnek létre vegyes házasságok. Bizony egyes esetekben olykor igen kemény harc folyik a „lelkekért”. Nekünk az az álláspontunk, hogy mindenki maradjon meg a maga hitében. Arra törekszünk, hogy a megszületendő gyermeket – természetesen mindkét szülő beleegyezésével – a református templomban kereszteljék meg. Itt, ahol gyakorlatilag a nyelvhatár végződik, a református hit megtartása egyet jelent a magyarság kebelén való megmaradással. Nálunk ez a mindennapok része, és együtt kell élni ezzel a kihívással. Az ifjúsággal való sokrétű munka tehát kiemelten fontos. A leglényegesebb talán az, hogy gyerekeink, fiataljaink hitük megélését ne csupán ünnepi alkalmakra tartogassák. Ezért kezdeményeztük az iskolai hétkezdő áhítat megtartását, amelyre hétfőnként az iskola megkezdése előtt nyílik alkalom. A rövid, alig negyedórányi együttlét jó alkalom arra, hogy fiataljaink Isten áldását kérve kezdjék el egész hétre szóló munkájukat. Nem is oly régen alakult meg a gyülekezet ifjúsági énekkara, ez idő tájt nagy lelkesedéssel folynak a próbák, remélhetően az énekkari szolgálat is majd sokakat megerősít a hitében. Az idei évre számos közös programot – ifjúsági napot, kirándulást – szervezünk fiataljaink számára. A másik nagy feladat: szeretnénk testvér-gyülekezeti kapcsolatot kialakítani valamelyik magyarországi településsel. A schengeni rendszer bevetése miatt legfőképpen valamelyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyülekezetre gondoltunk. Ebből a célból megadjuk elérhetőségünket: harsanyibela@freemail.hu

Kovács Elemér

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.