Vizsgáztak a hitoktatók

2009. Sep 25., szerző: Adminisztrátor

Szeptember 18-án tettek sikeres vizsgát azok a katechéták, akik korábban az egyházszakadás miatt nem tudták befejezni tanulmányaikat.

A katechétaképző Páll László, Rákos és Kajdanó lelkipásztorának vezetése alatt 2007-ben indult újra. A hároméves képzés – ez idő alatt két hét bentlakásos tanításon, valamint négy-öt hétvégén kell részt venniük a hallgatóknak – magába foglalja a bibliaismeret, egyháztörténet, hitvallásismeret, etika, katechetika, ének tantárgyak sorát, melyek a tanügyi bizottság által elfogadott tanmenet szerint kerülnek tanításra. Az egyházi szolgálattevőkből álló tanári kar lelkesen tesz eleget megbízásának úgy is, hogy fáradozásaikat az egyházkerület jelenleg nem tudja honorálni.
– Fontos, hogy valamennyi gyülekezetben képzett katechéták szolgáljanak, akik tudják, egy adott osztályban mit várhatnak el a gyerekektől, és azt is, hogy mindezt hogyan érhetik el – nyilatkozta Páll László, a katechétaképzés vezetője.

– Ugyanakkor, akik elvégzik a képzést, néhány év után abbahagyják a munkát – mondta. – Így túl gyorsan cserélődik a katechéták sora, mely tendenciának lassulnia kellene. Ha mindig mindent újra kell kezdeni, új emberekkel, nem lesz olyan eredményes a munkánk, mint akkor, ha tapasztalt és jól képzett szakemberek végzik.
A következő tanfolyam 2010-ben indul, melyre jelentkezni majd a Küldetésben meghirdetett időpontban lehet. Azon hitoktatók, akik letették vizsgáikat, és szolgálatba álltak, részt vehetnek az évente háromszor megrendezésre kerülő továbbképzéseken.
A most vizsgát tett katechéták az egyházkerület ünnepi közgyűlésén, október 11-én, vasárnap vehetik át bizonyítványukat a beregszászi református templomban.
s.k.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.