Sárospatak várja a fiatalokat
2008. Mar 12., szerző: AdminisztrátorDr. Kádár Ferenccel a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektorával készült interjú.
Sárospatakon, a Teológia nemrégiben kiadott egy tetszetős prospektust , amelyben többek között ezt olvashatjuk: „A Sárospataki Református Teológiai Akadémia hívja és várja a szent szolgálatra elhívott, hitben élő és tanulni vágyó fiatalokat!” Segélykiáltás ez, vagy egyfajta felsőoktatási „marketingmunka” része? Mi volt a célja az intézménynek a tájékoztató anyag kiadásával? – kérdezem dr. Kádár Ferenctől, a Teológia jelenlegi rektorától.
Célunk a figyelem felkeltése volt. A prospektust eljuttattuk egyházkerületünk lelkészi hivatalaiba, középfokú oktatási intézményeibe és más helyekre is. Teológiánk több figyelmet érdemel. Sárospatak mindig is jelentősen kivette részét a magyar református lelkészképzés, illetve tágabban a keresztyén értelmiség-képzés munkájából. Az intézmény életének kényszerű szü-neteltetése 1951 és 1991 között még ma is érezteti negatív hatását. Újraindulásunk óta több mint kétszázötven fiatal lelkipásztort adtunk a magyar reformátusságnak. Érdemes utánanézni: akik itt végeztek, legnagyobb többségükben kiválóan megállják helyüket a szolgálatban Dunántúltól Tiszántúlig, Kárpátaljától Délvidékig. Sárospataki Református Teológiai Akadémia Forrás: A Reformátusok Lapja 2008. március 2-án megjelent számának szerkesztett változata.
Szeretnénk, ha felfigyelnének ránk. Ha a tiszáninneni egyházkerület gyülekezetei és egész közegyházunk méginkább a szívébe fogadná ezt az intézményt, és megismerné ennek változá-sait, újulási törekvéseit.
Milyen változások történtek Patakon?
Az első, amit ki szeretnék emelni az, hogy a felsőoktatási törvény értelmében a mi lelkész-képzésünk is osztatlan mesterképzés. Szeretnénk tudatni mindenkivel, hogy mind az oktatás rendje, mind az általunk kiadott lelkészi (és más) diplomák értéke megegyezik a többi magyarországi református hittudományi egyetemen, teológiai akadémián szerezhető diplomák értékével! A Sárospatakon végzett lelkészeket nem éri, nem érheti hátrányos megkülönböztetés lelkészválasztás esetén.
A másik fontos változás, hogy nemcsak lelkészképzést folytatunk, hanem hitoktatókat és lelkipásztori munkatársakat is képzünk intézményünkben levelező és nappali formában. Ez a szakunk rendkívül népszerű, jelenleg a három évfolyamon mintegy száz hallgatónk van.
Az újulás további jele, hogy időszakonként meghirdetjük a börtönpasztorációs szakirányú továbbképzést lelkészeknek. És amit még mindenképpen ki szeretnék emelni: Sárospataki Presbiteri Bibliaiskola néven a presbiterképzés új formáját indítjuk Isten segítségével ez év őszétől.
Eszerint nemcsak a fiatalokat várja Patak!
Valóban így van, a kapukat szélesre tárjuk, és minden korosztályt szeretettel hívunk és várunk, aki a szent tudományban el akar mélyülni. Persze, mondhatnám tréfásan, az ember ad-dig fiatal, amíg tanul…
Sokszor emlegetik a „pataki szellemet”. Mit jelent ez?
Régtől fogva többen próbálták ezt már körülírni. Nem túl könnyű vállalkozás. Úgy gondolom, hogy maga a csodálatos kis iskolaváros, a bodrogparti Athén a sajátos múltjával, gazdag hagyományaival és jelen varázsával is hordoz valamit ebből a szellemből. A Kollégium falai közt pedig különösen is ott érezzük azt a történelmi, kulturális és hitéleti örökséget, amelyet a nagy elődök ápoltak és ránk hagytak. Ez talán legegyszerűbben a hit, haza, emberiség iránti felelősségvállalásban írható le.
Hogyan fogalmazható meg ez a Teológiai Akadémia vonatkozásában? Mitől „pataki” ez a Teológia?
Röviden két jellemvonást szeretnék kiemelni. Az egyik a tanári kar egysége. Szép példa van előttünk, a nagy tanárelődök (Mátyás Ernő, Szabó Zoltán, Újszászy Kálmán, és folytathatnánk) összetartása az intézmény 1951-es bezárása előtt. Persze, sokfélék vagyunk, de elmondható, hogy a szent tudományt valamennyien a teológiai izmusoktól kellően távolságot tartva, igeközpontú módon és a gyülekezetek szükségeire figyelve igyekszünk művelni.
A másik fontos „pataki” vonás az, hogy a diákság hagyományosan gyülekezetként éli életét. Ez az istentiszteleti életben való aktivitást, az egymásra figyelés lelkületét, tehát testvéri közösséget jelent.
Végül a hívásra visszatérve: milyen szakokra hívják az érdeklődőket?
A Reformátusok Lapjában közzétettük és közzé fogjuk tenni a felvételi hirdetményeinket. Eszerint most azokat szólítjuk meg elsősorban, akik teológus szakra, ezen belül lelkészi szakirányra szeretnének felvételt nyerni. Jelentkezésüket március 20-áig várjuk. A katekéta-lelkipásztori munkatárs szakra, a felvételi határidőt későbbre, augusztus 15-ére tettük.
Minden érdeklődőnek szívesen ad tájékoztatást intézményünk elérhetőségein:
3950 Sárospatak
Rákócziu u. 1.
Tel: 47-312-947
E-mail: dekania@srta.hu
Web: www.srta.hu
Köszönöm a beszélgetést.
Rácsok András
Híreink RSS
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.