Elkészült a KRE honlapja

2008. Jan 15., szerző: Adminisztrátor

Január 10-én a Balazséron megtartott kerületi lelkészgyűlésen adta át a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Kommunikációs Osztálya, Taracközi Ferenc lelkipásztor vezetésével az egyházkerület honlapját.

Ebből az alkalomból Kárpátaljára látogatott Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) püspöke, Taracközi Gerzson, a missziói központ igazgatója, Rácsok András, a missziói központ sajtó és információs osztályának referense, valamint Nagy Endre, az egyházkerület informatikusa.

Csomós József a Tiszáninneni Egyházkerület egész közössége nevében köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette annak a mintegy 15 millió Ft-os informatikai fejlesztésnek mozzanatait, melynek köszönhetően a TIREK felajánlhatta már meglévő szerverének használatát a Kárpátaljai Református Egyház részére.

– A december 5-i népszavazás sok helyen sebet ejtett a határ mindkét oldalán. Én ahhoz a részhez szeretnék tartozni, akik megpróbálják bekötözni ezeket – hangsúlyozta a szónok, majd hozzátette: “A KRE honlapja határtalan: nincs tekintettel sem Schengenre, sem vízumra. Küldetése az, hogy akik ránéznek, igazán közelről megismerhessenek benneteket; segítsen abban, hogy egyre többen elmondhassuk: igen, mi valóban testvérek vagyunk.”

A KRE püspöke, Zán Fábián Sándor abbéli reményének adott hangot, hogy az internetes portál egy új lehetősége a testvéri közösségek megerősítésének, mindenek felett azonban Isten országát kell, hogy továbbépítse.

A külvilág felé tett nyitásról szólva hangsúlyozta: “Nem kell szégyellnünk, kik vagyunk. Éljünk úgy, hogy a jövőben se kelljen! Úgy kell gondolkodnunk és szolgálnunk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja itthon és bárhol a nagyvilágban.”

A püspöki köszöntések után Rácsok András, a missziói központ információs osztályának referense mutatta be a jelenlévőknek a www.reformatus.com.ua címen elérhető honlapot.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület weblapjával (www.tirek.hu) megegyező alapfunkciókat betöltő portál az egyházkerület, az egyházmegyék és az egyházi intézmények leírását tartalmazza. Aktualitásokat közöl, hírek, programajánlók, pályázatok, sajtófigyelő kategóriában. Ismertetést találhatunk rajta a Sion Rádióról (honlapjának elérhetőségével), a Küldetés, egyházkerületi lap pedig digitális formában olvasható vissza menüpontja alatt. Az egyes gyülekezetek Interneten való megjelenését szolgálják az ún. aloldalak, melyen belül a közösségek elkészíthetik saját honlapjukat…

A portál lényeges eleme az interaktivitás, hogy a látogató ne csak olvasni tudjon rajta, kommunikálhasson vele, maga is részese legyen a tartalomnak. Így lényeges funkciója a fórum is, ahol az aktuális témákhoz hozzá lehet szólni, illetve újakat indítani.

– Mindezek mellett egy honlap sosem készül el – hangzott el a bemutató végén. – Mivel az Internet a leggyorsabb információáradatot biztosítja, akkor lesz használható, ha azon mindig friss információk jelennek meg.

A KRE honlapja arra vár, hogy mindannyian használjuk, és információt jutassunk el rá.

Az ismertetett oldal – www.reformatus.com.ua – a honlapcím hivatalos bejegyzéséig másodlagos útvonalon érhető el.

Soós Katalin

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.