Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2024-02-19 - 23:00

Életünkkel hirdessük Jézust


A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) több mint két évtizede a fiatalok közti missziói munkát, annak szervezését, vezetését tűzte ki céljául, s ennek megfelelően végzi szolgálatát ma is. Ez a szervezet olyan emberek közössége, akik azt szeretnék, hogy mind több fiatal megismerje Istent, az Ő üdvözítő kegyelmét, s a cél elérése érdekében számtalan tartalmas programot szervez. Az elmúlt hétvégén került sor a szervezet soron következő tisztújító közgyűlésére, melynek Beregszászban a református gyülekezeti terem adott otthont. 


Az alkalom Zán Fábián Sándor püspök, a KRISZ alapító elnökének áhítatával vette kezdetét. Az igehirdető ezúttal Keresztelő Jánost – aki hitelesen készítette Jézus útját – állította az ifjúsági szervezet vezetői, tagsága elé. „János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla (Jézusról) mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.”  (Jn 10, 40–42) 




A teljes hír megtekintése