Szülők nélkül – gondoskodó szeretetben

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2020-10-27 - 22:38

Hétköznapok a nagydobronyi gyermekotthonban - Interjú Katona Viktória lelkésznővel a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lelkészével



Minden felelősen gondolkodó ember vallja, hogy a minden gyermeknek családban, s leginkább teljes, egészséges lelkületű családban kell felnőnie. Sajnos azonban vannak, akiknek ez nem adatik meg. Mert a szülő anyjuk a kórházban „felejti” őket, vagy később hagyja el, esetleg olyan családba születik, ahol nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni róluk. (Most ne taglaljuk a miérteket, és ne is ítélkezzünk fölöttük, ez nem a mi dolgunk.) Szerencsések azok, akiket szerető családok örökbe fogadnak. De sokan maradnak állami gondozásban, s ezúttal azokról sem akarunk véleményt formálni, de tudjuk, milyen helyzetek uralkodnak ott. 1996-tól azonban működik Nagydoronyban egy intézmény, az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, ahol Isten gondviselő szeretetét tapasztalhatják meg az ott élő lányok. Az otthonlakóinak mindennapjairól, fejlődési lehetőségeikről beszélgettünk Katona Viktória lelkésszel.


A teljes hír megtekintése