Megújult a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) vezetősége

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2015-03-04 - 15:19

Február 28-án tartotta éves közgyűlését a KRISZ. Az idei gyűlés is áhítattal kezdődött, majd a több mint 10 éve eleinte csak alelnökként, majd később elnökként tevékenykedő Szanyi György borzsovai lelkipásztor bejelentette lemondását. A lelkipásztor leköszönését azzal indokolta, hogy ideje átadni a stafétát az újabb lendülettel rendelkező szolgálók számára. A közgyűlésen jelen volt a KRE püspöke, Zán Fábián Sándor, aki szerint a legfontosabb cél, hogy bizonyos irányvonalakat, tevékenységeket újragondoljanak, megerősítsenek a szervezet életében annak további működése érdekében. A közgyűlésen az egykori elnök utódjaként helyettesét, Sipos Józsefet, a tiszaújlaki református gyülekezet lelkipásztorát jelölték az elnöki poszt betöltésére, a jelenlévők egyhangúlag mellette szavaztak. A KRISZ alelnökének pedig Pataki Gábort választották.


A teljes hír megtekintése