2014-04-19 - 20:24

Feltámadás – az éltető erő

„Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntés és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt."  ApCsel (2, 22–24)

 A feltámadás a kereszténység történetének legfontosabb mozzanata, a mi keresztyén közösségeink életében pedig – kissé merészen mondva – maga a központ, a szív. Csakis a feltámadás fényében válik érthetővé az Ószövetség számos próféciája, ígérete, a zsoltárok csodálatos leírásai ennek tudatában kapnak valós értelmet. A szenvedéstörténet a hívő ember számára is a feltámadott Jézus megjelenésével lett érthető és diadalmas. 

A tanítványok valóban találkoztak a feltámadott Úrral, látták, hallották, beszéltek a Krisztussal, aki ezzel beváltott és megerősített minden korábbi ígéretet. Ez a valós élmény segítette a tanítványokat, hogy legyőzzenek minden félelmet, és ettől kezdve nyugodtan várták a Lélek kitöltetését. Nem futottak el, közösségben maradtak, megbizonyosodtak afelől, hogy Jézus él, a kételyek eloszlottak, a Feltámadott beszélt velük, sőt Tamás érintette is a még be nem hegedt sebeket.