A Sárospataki Református Teológiai Akadémia levele a kárpátaljai magyar reformátusokhoz

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2014-03-03 - 20:02

„Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait, hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondták némelyek: mert az ő nemzetsége is vagyunk.” ApCsel 17, 26-28


 


Szeretett Kárpátaljai Testvéreink a Jézus Krisztusban!


A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége aggodalommal, de Isten Igéjébe kapaszkodva és abból erőt merítve szemléli az Ukrajnában végbemenő szomorú eseményeket. Naponként figyeljük a híradásokat agresszióról, káoszról, a nyomorúság növekedéséről. Isten rendje szerint különböző népek békességben is élhetnének egymás mellett, ám az emberi bűn és gonoszság figyelmen kívül hagyja a Mindenható akaratát, ez pedig törvényszerűen emberi életek kioltásához, megnyomorításához, gyűlölködéshez, és pusztuláshoz vezet.
A teljes hír megtekintése