Példát mutattak a Mezőváriak

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2013-07-02 - 23:27

A Föld napjához (április 22.) közel nagyon is aktuálissá vált az a program, amit a mezővári református gyülekezet és polgármesteri hivatal közösen indított. Április 17.-re – a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd elnevezésű rendezvénysorozatához csatlakozva – falutakarítást szervezetek, melynek során több mint százan mozdultak meg a község tisztaságáért, a környezetvédelemért, Isten teremtett világának megőrzéséért…




A reggeli órákban a templom előtt gyülekeztek az önkéntesek, hogy aztán munkába álljanak a település leginkább tisztogatásra váró közterületein és bekötő útvonalain. Szervezetten vett részt az akcióban a helyi óvoda és községháza valamennyi munkatársa, a falu egészségügyi dolgozói, és mindazok, akik a templomban hirdetett felszólításoknak engedve jöttek el. Ilyen nagy létszámban és összefogással az elmúlt öt évben nem mozdult meg a falu lakossága a környezet rendezéséért, nyilatkozta Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, a vári gyülekezet lelkipásztora.


A teljes hír megtekintése