2013-06-30 - 21:06

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Ján 1, 14

Nehéz arra a kérdésre röviden válaszolni, hogy mit jelent számomra a Karácsony. Először a gyermekkori élmények jönnek: várakozás, öröm, sok–sok nevetés, titkos készülődések. Fény, a karácsonyi történet, közös éneklés, fenyőillat, rengeteg hó, zsúfolásig megtelt templom, beteljesedés.

A Karácsony számomra az öröm, a befogadás, a család, a közösség ünnepe. Ilyenkor mindenkinek át kell élnie, a „tartozom valahová” érzést, a „befogadtak” érzést, mert e nélkül képtelen átélni és megérteni a karácsony lényegét. A mai világban a legtöbb ember pont karácsonykor van a legmélyebben, mert nem tartozik igazán senkihez és sehová. Magány, a külső és belső sötétség, az egész év terhe a nyakába zúdul, és legszívesebben feladná az egész életét.

Arra gondoltam, hogy Jézus is feladhatta volna. A testet öltéstől már az is elvehette volna a kedvét, amikor az anyaméh méreteire tekintett. Isten dicsősége egy lány ölére korlátozva, ráadásul kilenc hónapra. Ugye milyen elképesztő? Amikor végre beteljesedett az idő és megszületett, alig vette észre valaki. Betlehemben nem volt ünnepi felvonulás, a falu nem készített lakomát, még az istálló sem volt valami steril, ahol megszületett. Na és ki volt az apa, egy jelentéktelen helyről érkezett egyszerű ács. Nem akadt Jézus számára jobb apa? Egy tanult ember, megfelelő felmenőkkel? József valóban rendelkezett mindazzal, ami alkalmassá tette arra, hogy felnevelje a világ Megváltóját?!

Jézus feladhatta volna, de nem tette! Képzeljük el, hogy milyen nagy változáson kellett átmennie, milyen nagy távolságot kellett megtennie értünk.